Deák Andrea, a Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: ma még ugyan nem jellemző, hogy külföldi cégek magyar szakembereket keressenek, de az uniós csatlakozásunkat követő időszakra már jó előre igyekeznek felkészülni. Várják tehát azokat, a több nyelven beszélő szakembereket, diplomásokat, akik szívesen vállalnának munkát az egyesült Európában. Deák Andrea elmondta azt is, hogy kezdeményezésüktől nem várnak csodát, hiszen kevés az igényeknek megfelelő, az ország határain túl is vállalkozni kész szakember. Egy felmérés szerint az ország lakosságának mindössze 16 százaléka gondolkodik azon, hogy csatlakozásunk után külföldön vállal majd munkát, s mindössze 10 százalék azoknak a száma , akik olyan szinten beszélnek valamilyen idegen nyelvet, hogy azt munkájukban is gond nélkül hasznosíthatják Deák Andrea tapasztalatai szerint azonban nemcsak a nyelvtudás hiánya nehezíti a magyarok külföldi munkavállalását. A kellő szaktudással, megfelelő nyelvi felkészültséggel rendelkező magyar munkavállalók személyiségi jegyein is változtatni kell, ugyanis sokkal gátlásosabbak, fellépésükben bizonytalanabbak, mint külföldi kollegáik.
- 13:19 Még több lenyűgöző fotón a Hold, ahogy még sosem láthatta
- 13:05 Politico: 12 pontos együttműködési megállapodást írt alá az oroszokkal Szijjártó, az orosz nyelvű oktatás erősítése is felmerült
- 12:59 Az adatközpontok újabb káros hatását fedezték fel
- 12:59 Mikel Arteta: Rendkívüli, varázslatos, hihetetlen
- 12:50 Magyar Péter: Lehet kétharmados Tisza-győzelem is és egy nagyon gyenge győzelem is
- 12:30 Itt a 24.hu választási térképe! Nézze meg, kik indulnak, hogy a fiatalok vagy az idősek vannak-e többen, hányan élnek kistelepülésen és még kéttucatnyi érdekes adatot minden körzetről!
- 12:16 Már itthon is lehet fizetni a Huawei jó pár okosórájával
- 12:14 Az eddigi legnagyobb adatlopást vitte végbe egy kínai hekker
- 12:07 Harsányi Levente Vadon Janinak: Annyiszor belém álltál minden ok nélkül
- 12:02 Politikai kényszer, celebeket kiszolgáló VIP-rendőrség és koncepciós eljárások – megszólalt egy újabb volt NNI-s rendőr
- 12:01 Medián: biztos kétharmados Tisza-győzelem jöhet
- 11:53 Mbappé olyat tett a Real-Bayern után, amit nem szokás
- 11:48 HVG: 2051-ig szerződtek le Pintér Sándor volt államtitkárának érdekeltségével, amely az állami vízkészleten kereshet vagyonokat
- 11:40 Kiloptátok a gyermekek szeméből a fényt és a jövőt – Tompa Andrea összegezte az elmúlt 16 évet
- 11:26 „Van egy rossz hírem, uram” – Magyar Péter az orosz propagandának üzent Kiskunlacházán
- 07:20 Az extra villantás sem maradt el az új Eufória vörös szőnyeges premierjén
- 06:38 Szijjártó: Legyen már itt a választás, és legyen eredmény
- 08:04 Az amerikai és magyar himnuszt is elénekelte Radics Gigi JD Vance és Orbán előtt – felrótták a netezők, hogy sokat hajlítgatott
- 06:58 Iránytűs fordulat: A többség már Tisza-győzelemre számít
- 12:01 Medián: biztos kétharmados Tisza-győzelem jöhet
- 09:04 Már csak egy hét, és megszűnik a Messenger egyik népszerű verziója
- 11:16 „Ez volt az utolsó tanácsom Orbán Viktornak” – Csaba László a Dellában
- 09:10 Magyar Péter: Senki sem tudhatja, milyen umbuldák lesznek
- 08:40 „Menekítjük a vagyont Dubajba” – Somogyi András kiparodizálta Orbán Viktor vezetős-éneklős videóját
- 06:32 Sütő Enikő: Aktív életem van, csak a moziban veszem igénybe a nyugdíjasjegyet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
