Belföld

Elbocsátott amerikai riporter

Az NBC amerikai televízió elbocsátotta hétfőn a vietnami háborúból küldött tudósításaiért Pulitzer-díjjal jutalmazott Peter Arnettet, mert interjút adott az iraki állami televíziónak.

Arnett a vasárnap sugárzott interjúban egyebek között azt mondta, hogy az iraki ellenállás miatt kudarcot vallott az amerikaiak által indított háború első haditerve.

Arnett úr hibát követett el azzal, hogy interjút adott az iraki állami televíziónak, ráadásul háború idején. Rosszul tette, hogy személyes észrevételeit és véleményét nyilvánosság elé tárta abban az interjúban – jelentette ki Neal Shapiro, az NBC News elnöke.

Arnett később maga is tévedésnek nevezte, hogy nyilatkozott az iraki televíziónak. Az NBC Today című hétfői műsorában bocsánatot kért a nagy vihart kavart kijelentéseiért, de hozzátette, hogy a hétvégi interjúban csak azt mondta el, “amit valamennyien tudunk a háborúról”.

Arnett új-zélandi származású amerikai állampolgár. A vietnami háborúban az AP-nek küldött tudósításaiért Pulitzer-díjat kapott, de igazán közismertté az 1991-es első öbölháborúban vált, amikor a CNN hírtelevízió tudósítójaként dolgozott a háborús helyszíneken. A CNN-ből 1998-ban kényszerült távozni egy szakmai botrány miatt.

A 68 éves Arnett az NBC leányvállalatának, az MSNBC-nek a munkatársaként idén utazott Irakba, ahol a National Geographic Explorer című műsornak dolgozott. A háború kitörése után az iraki hatóságok Bagdad elhagyására kényszerítették az amerikai újságírók túlnyomó többségét, köztük az NBC News munkatársait is. Arnett maradhatott, így az NBC az ő tudósításait sugározta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik