Belföld

OTP közgyűlés április 25-én

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. április 25-én tartja éves rendes közgyűlését - közölte a bank a BÉT honlapján hétfőn. Az osztalékfizetés nagysága függ az OTP bolgár, szerb és román akvizíciós terveinek alakulásától is.

A közgyűlés helyszíne a budapesti Danubius Thermal Hotel Helia, kezdési időpontja 10 óra. A közgyűlés napirendjén szerepel a tavalyi üzleti tevékenységről szóló beszámolók elfogadása, döntés az adózott eredmény felhasználásáról.

A napirend szerint a grémiumot az igazgatóság tájékoztatja a bank idei év üzletpolitikájáról. Új felügyelő bizottsági tagokat is választanak, döntenek saját részvények megszerzéséről, azok maximális darabszámának és vételárának meghatározásával.

Az éves gyorsjelentés februári közzétételekor Spéder Zoltán az OTP Bank alelnöke a mérleg szerinti eredményt értékelve megjegyezte, hogy az OTP Bank Rt. annak kalkulálásánál 25 százalékos osztalékfizetéssel számolt. Ez részvényenként 39,5 forint osztalékot jelent.

Ez természetesen a közgyűlés döntésétől függ majd – tette hozzá az alelnök, megjegyezve: attól függően, hogy az OTP bulgáriai, romániai és szerbiai akvizíciós tervei miként alakulnak, ennek megváltoztatása is elképzelhető.

Az OTP Banknak előreláthatólag április 10-ig kell megtennie kötelező érvényű árajánlatát a bolgár DSK Bankra. Az OTP Bank eszközeinek és ügyfélkihelyezéseinek 8-10, az adózás előtti eredményének 18-20 százalékos növekedésével számolnak, az eszközarányos megtérülés 2,3 százalék, a tőkearányosé pedig 27 százalék lesz várakozásaik szerint 2003-ban is.

Az OTP Bank Rt. 54,1 milliárd forint, az elemzői várakozásoknak megfelelő, konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2002-ben, ez 16,5 százalékos növekedés az előző évhez képest a magyar számviteli szabvány szerinti eredménykimutatás szerint. A nemzetközi szabvány (IAS) szerinti konszolidált adózás utáni eredmény az OTP bankcsoportnál ezzel szemben 61 milliárd forint volt, ami 24,7 százalékos növekmény az előző év azonos adatához képest.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik