Belföld

Az APEH megsemmisítette a lemásolt adatokat

Az APEH közjegyző jelenlétében megsemmisítette a tavaly augusztusban elmentett adatállományt. A pénzügyminiszter kötelezővé tenné az adatmentést.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az adatvédelmi biztos javaslatának megfelelően közjegyző jelenlétében megsemmisítette a tavaly augusztusban elmentett adatállományt. Az eljárásnál jelen volt a Pénzügyminisztérium képviselője is.

László Csaba pénzügyminiszter múlt hét szerdán levélben válaszolt az adatvédelmi biztosnak arra a felvetésére, hogy törvénytelenül járt el több intézmény, amikor – a PM utasítására – a kormányváltást követően másolatot készített adatállományáról.

Az adatvédelmi biztos szerint ezekben az állományokban olyan személyi adatok voltak, amelyek felhasználására csak az állampolgárok beleegyezésével lett volna mód.

A pénzügyminiszter múlt hét szerdán közölte: fenntartja azt az álláspontját, hogy az adatmentés célja az intézmények felügyeletéről szóló előírásokból levezethető, ezért a közeljövőben törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a kiemelten fontos állami intézményekben hasonló adatmentések a kormányváltás időszakában kötelezőek legyenek.

Az ombudsmannak küldött levelében László Csaba leírta: az általa elrendelt adatmentés nem sértette a hatályos jogszabályokat, az adatokat szolgáltató intézmények vezetői helyesen jártak el, ezért az adatvédelmi biztos által kért fegyelmi eljárásokra nincs szükség.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.