Szertefoszlani látszanak az Irak-ellenes koalíciónak az ellenség tömeges kapitulációjába, az ellenállás elhalásába vetett reményei - idézi az MTI az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség Kuvaitból keltezett szombati összefoglalóját. Bászránál az irakiak még keményen ellenállnak, annak ellenére, hogy állítólag 15 T-55-ös páncélost vesztettek. Független források nem erősítették meg Umm-Kaszr amerikai bevételét sem, a szövetségesek csak az északi elővárosokat tudták bevenni, a város nagyobbik része változatlanul a védők ellenőrzése alatt van. Amerikai források szerint az iraki katonák polgári ruhát öltve, gerillaháborút folytatnak, s kemény utcai harcokra lesz szükség, ugyanis a stratégiai fontosságú kikötővárost mindenképpen ellenőrzésük alá akarják vonni a szövetségesek. A 3. amerikai gépesített hadosztály, amely péntek estig 130-140 kilométerre jutott el a kuvaiti határtól, szombaton reggel védelemre rendezkedett be a sivatagban, s tüzérségi támogatást kért az iraki védelmi vonalak leküzdésére. Az orosz hírügynökség által idézett megfigyelők szerint a Pentagon Bagdad és más iraki nagyvárosok nagyszabású éjszakai bombázásaival éppen a kívánttal ellenkező hatást érhette el: a "sokk és reszketés" helyett az amerikai csapatokkal "gyűlölet és düh" fogadhatja, ami az elkeseredett ellenállás és súlyos veszteségek lehetőségét vetíti előre.
Ajánlott videó
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 15:04 Republikon: Maradt a 32 pontos Tisza-előny
- 14:59 Vádat emelhetnek a karácsonyi késelő ellen
- 14:58 „Undorodom az egésztől” – Verebes István is megszólalt az ügynökakták megnyitásáról
- 14:37 Kováts Eszter: A forradalom fogalmának felismerhetetlenségig tágítása
- 14:35 Kétszáz év börtönre ítéltek egy kenyai szektavezért, aki gyerekeket éheztetett halálra
- 14:31 MNB-botrány: további iratokat adott át a nyomozóknak a jegybank
- 14:27 A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
- 14:14 Lezárná a Magyarország elleni hetes cikkes eljárást az Európai Néppárt
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 13:47 B. Tóth László a beszervezéséről: Gondoltam, aláírom, úgysem tudok soha semmit
- 13:44 Elmegyógyintézetbe vitték a nőt, aki meggyilkolt egy idős asszonyt Újpesten
- 13:39 Magyar Péter: Több milliárd eurós vasútfejlesztésről tárgyaltunk az Európai Beruházási Bank elnökével
- 13:34 Meghalt minden idők egyik legjobb magyar kosarasa, Gellér Sándor
- 13:27 Ruszin-Szendi Romulusz: Három bombával fenyegetett utasszállítóhoz is riasztották a magyar Gripeneket
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 03:33 Nemcsak Milánó és Magyarország, egész Európa hallotta a Fradi szurkolóit
- 07:14 Bezárt az utolsó Update-üzlet is, felszámolás jön
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 11:19 Már nincs a közmédiánál Mészáros Zsófia, visszatért korábbi munkahelyére
- 10:49 Halálos iskolabusz-baleset történt Franciaországban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
