Belföld

Szlovénia – EU igen, NATO nem?

Vasárnap kettős referendumot tartanak Szlovéniában. Az EU-csatlakozásról szóló népszavazás lefutott meccs lenne, ha nem szerepelne második kérdésként a NATO-tagság ügye.

A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a szavazók többsége várhatóan támogatja majd az EU-csatlakozást Szlovéniában. Idén februárban a megkérdezettek 62 százaléka voksolt volna igennel, mindössze 15 százalékuk ellenezte Szlovénia csatlakozását az Európai Unióhoz, további 23 százalék pedig nem tudott vagy nem kívánt állást foglalni.


 Kelet-közép-európai mintaállam

A közép- és kelet-európai tagjelölt országok közül magasan Szlovénia a legfejlettebb: az egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson számolva) 2000-ben elérte a 16 100 eurót, ami az EU-átlag 71 százalékának felel meg. Ez azt is jelenti, hogy az egy főre jutó GDP meghaladja Görögország értékét, s megközelíti a portugál mutatót. 

Növekedett a bizonytalanok tábora 


Tavaly márciusban még 48 százaléknyi támogató állt szemben 33,3 százaléknyi ellenzővel, míg a bizonytalanok aránya 19,7 százalék volt. Egy év alatt tehát úgy növekedett Szlovéniában az EU-csatlakozás támogatottsága, hogy jobbára az ellenzők tábora csökkent, s csak kevésbé a bizonytalanok aránya. Sőt, a bizonytalankodók tábora az utóbbi néhány hónapban még növekedett is valamelyest.


Jól mutatja ezt a tavaly decemberi és az idén februári közvélemény-kutatási adatok összevetése. Decemberben volt a csúcson a csatlakozás támogatottsága 66,4 százalékkal. Igaz, az ellenzők aránya (19,9 százalék) is magasabb volt a februárinál. A bizonytalanok tábora azonban jóval kisebb volt, mint a legutóbbi felmérés idején: a februári majd egynegyeddel szemben tavaly decemberben a megkérdezettek mindössze 13,7 százaléka mondta azt, hogy nem tud dönteni.


A horvátok is NATO-ellenesek 

Csatlakozzon-e Horvátország a N ATO-hoz? – kérdezte olvasóit a mértékadó zágrábi napilap, a Vjesnik online kiadása. Az első ezer szavazó döntő többsége – 68 százaléka – nemleges választ adott a fenti kérdésre. A szavazatokhoz fűzött kommentárokban Bush elnököt a háborús bűnös Ante Pavelichoz hasonlították a voksolók, többen azt írták, hogy a N ATO csak az amerikai gazdasági érdekekért harcol, továbbá azt is felvetették, hogy az amerikai katonákra Bagdadban egy “sztálingrádi csata” vár. 

Népszerűtlen az Észak-atlanti Szerződés


Elemzők szerint az EU-csatlakozásról szavazók elbizonytalanodása összefügghet azzal, hogy Szlovéniában vasárnap a NATO-csatlakozásról is szavaznak. Márpedig a NATO-csatlakozás népszerűsége jóval kisebb, mint az uniós belépésé, s az sincs kizárva, hogy az urnához járulók többsége nemmel szavaz az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe történő belépésről.


Kétségkívül nem tesz jót a NATO népszerűségének az iraki válság, a háborús veszély, illetve az ennek kapcsán a NATO-n belül is tapasztalható széthúzás. Ugyanakkor a Szerbiában Zoran Djindjics miniszterelnök meggyilkolása után esetleg kialakuló instabil állapottól való félelem könnyen a NATO-csatlakozás irányába tolhatja a tétovázó szavazókat. E szempontból meghatározó lehet, hogy a szlovén választók számára még alig több mint egy évtizedes emlék a Jugoszláviából való kiszakadás miatt kirobbant fegyveres konfliktus.


A kettős referendumon az is előfordulhat, hogy a NATO ellenzői egyúttal az EU-tagság kérdésében is nemmel szavaznak. Szlovén kormányzati álláspontok szerint azonban ez a veszély nem komoly, sőt, inkább az EU-csatlakozás vonzó perspektívájától remélik, hogy a két kérdésben egyszerre megrendezett referendumon a szavazók többségét 2003. március 23-án a NATO-csatlakozás mellé állítja.


A NATO már nem az EU előszobája


Az is megtörténhet persze, sőt talán a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az EU-ra igent mondanak, a NATO-ra pedig nemmel voksolnak a szlovének. Ez annál is inkább előfordulhat, mert az iraki válság kérdésében a NATO-t sokan az Egyesült Államok háborús politikájával azonosítják, az Európai Uniót pedig a békés rendezés elkötelezett hívének tekintik. Ráadásul mára már a múlté az a történelmi pillanat, amikor a nehezen feledhető orosz hegemónia emléke, s a nagyon is élő szerb fenyegetés miatt a NATO-tagság az EU-csatlakozás valamiféle biztonságos előszobájának látszott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik