Belföld

Sümegen is beadta a kulcsot a Za-Ko

A zalaegerszegi Za-Ko Rt. sümegi ruhagyárában 36 évi működés után végleg leállt a termelés, a gyár 240 dolgozója pénteken megkapta felmondólevelét.

Bódis Ottó üzemvezető az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a dolgozók még a februári bérüket sem kapták meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy a felszámoló biztos tájékoztatása szerint a bérgarancia-alapból rövidesen kifizetik a februári és márciusi béreket, és a dolgozók megkapják a felmondási időre járó
pénzüket is. A zalaegerszegi Za-Ko Rt.-hez tartozó sümegi üzemben mostanáig női és férfi nadrágokat varrtak nyugat- és észak-európai piacokra. Veszprém megyében a munkanélküliség Sümegen és környékén a legmagasabb, a ráta meghaladja a 10 százalékot, míg például Veszprémben és környékén 5,6 százalékos a mutató. A korábban összesen 1.200 főt foglalkoztató zalaegerszegi Za-Ko Rt. tavaly decemberben jelentette be, hogy fizetésképtelen, és felszámolást kért a cégbíróságnál. Az rt. vezérigazgatója akkor úgy nyilatkozott, hogy a cég 3-4 év alatt 1,5 milliárd forint adósságot halmozott fel, ugyanakkor a 2002. évi árbevétele 2,2 milliárd forint volt. A cég több száz dolgozójától válik meg, zalaegerszegi, lenti és
sümegi gyárában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik