 |
Merítsünk vigaszt ezúttal egy fontos, igazi tokaji borból, az idei párizsi borverseny aranyérmeséből, mely tartalmas eleganciájával és pártok felettiségével igazán ránk fér.
Tízéves szóban forgó aszúnk igen szép, mélyülő borostyán színű bor. Van ez az értékvita a sötét és világos komplexiójú aszú között; e heti aszúnk azok közé a tokaji borok közé tartozik, melyek meghaladják ezt a szembenállást, mert úgy gyümölcsös, hogy közben nehézkesség és túloxidáltság nélkül hozza az ászkolásból faladó szép értékeket. Ez teljesen tudatos törekvés eredménye, a bodrogkeresztúri Puklus János (12,5 hektár, ebből 7,5 termő, a többi új telepítés) tudomásul vette, hogy a piac a gyümölcsös illatokra-aromákra-ízekre vevő, ezért a jó évjárat kiváló, 6 puttonyos, azaz 150 gramm/liter cukortartalom körüli alapanyagát megóvta a túloxidálás avítt ízeitől, klasszikus, 5 puttonyos (120 gramm/liter körüli cukrú) aszúként palackozta, irtóztató, 54-55 körüli extrakttal. Így aztán olyan aszú született, amin a Sauternes – a francia édes bor jól marketingelt Mekkájának – emlőin szocializálódott ínyes francia kóstolók is lementek hídba Párizsban, és aranyat adtak a tokajinak, újabb szöget verve ezzel egyébként saját koporsójukba. A bor szignifikáns vonása a fanyar, nem nehézkes mivolta, azaz eleganciája. Színében tehát napfény és méz, illatában citrusok, botritisz és könnyed egyensúly, ízében tán a csipkebogyó-lekvár fanyar-édes pasztózussága, az élénk savakra feszülő irdatlan extrakt és édesség.
Persze, libamáj. Kacsaterrin libamájjal, almával és póréval, gyömbéres narancsöntettel és fügével. Vagy serpenyős libamáj meleg brióson, gránátalma öntettel fényezve. Roston libamáj, csillagánizs, fahéjas akácméz, balzsamecetes radiccio, trüffel, satöbbi, satöbbi, csupa ilyen fél kézzel lekenhető valami, összeüti az ember, mint a bokáját vagy a tükörtojást, csak le kell emelni az abált szalonna és a disznósajt mellől a szarvasgomba-tartót.
