Belföld

Medgyessy nyilatkozata Irakról

A miniszterelnök - a köztársasági elnökkel való találkozása után - nyilatkozatot tett az iraki konfliktus kapcsán.

Magyarország nem vesz részt harci cselekményekben, így az állampolgárok biztonságát és nyugodt életét nem fenyegeti veszély. A magyar kormány a nemzetközi szervezetekkel együttműködve keresi a konfliktus minél gyorsabb és a lehető legkevesebb áldozattal történő lezárását – jelentette ki a kormányfő.

Közös felelősség vezérel bennünket: az a felelősség, hogy a Magyar Köztársaság polgárai biztonságban tudják magukat – mondta Medgyessy Péter. A felelősség, hogy keressük azokat a feltételeket, amelyek mellett ilyen körülmények között is normál hétköznapi életet élhetnek. A köztársasági elnök urat tájékoztattam, milyen lépéseket tettünk annak érdekében, hogy ez a biztonságtudat megalapozott legyen. Elmondtam, hogyan működünk együtt a különböző nemzetközi szervezetekkel annak érdekében, hogy megfelelő ismeretünk legyen a világ sorsának alakulásáról és hogy a megfelelő megoldásokat megtaláljuk.


A kormány álláspontja nem változott


Szeretném hangsúlyozni, hogy Magyarország és a magyar politika ebben a kérdésben kezdettől fogva egységesen és egyértelműen nyilatkozott. A magyar kormány álláspontja jottányit sem változott az elmúlt hónapokban – hangsúlyozta a miniszterelnök. A kiindulópont az volt, hogy Irak valós veszélyt jelent a világra. Ezt a problémát meg kell oldani, lehetőség szerint keresni kell a békés megoldás eszközeit, és csak a legvégső esetben lehet nem békés, katonai beavatkozáshoz folyamodni.

Sajnos úgy tűnik, a lehetőségek kimerültek. Ebből következően az éjszaka folyamán megindult a támadás Irak ellen. A köztársasági elnök úrral egyetértésben úgy gondoljuk, hogy a világ, és így természetesen Magyarország, de az iraki nép érdeke is, hogy a háború gyorsan, a lehető legkevesebb emberáldozattal fejeződjön be.


Javaslat az EU-nak


Holnap Brüsszelbe utazom, ahol részt veszek az Európai Unió csúcsértekezletén. Néhány perccel ezelőtt telefonon beszéltem Prodi elnök úrral, és megerősítettem a magyar külpolitika azon szándékát, hogy erős és egységes Európát szeretnénk. Elmondtam, hogy Magyarország és a magyar politika mindent megtesz majd az európai egység megerősítése érdekében – folytatta Medgyessy.

Az iraki konfliktus felhívja a fegyelmet az európai közös kül- és biztonságpolitika hiányára. Mivel éppen ez a súlyos gond ébresztette rá az európai politikusokat a párbeszéd, a találkozók, a közös gondolkodás szükségességére és a viták során az együttes álláspont kialakítására, látok esélyt a közös külpolitika kialakítására. Ennek érdekében szükségesnek tartom az Európai Unióban egy olyan csoport létrehozását, amelynek feladata azon intézményi háttér kialakítása, amellyel a közös kül- és biztonságpolitika megvalósítható. Szükségesnek tartom továbbá, hogy Irak megkapja az Európai Uniótól az Elnök úr által említett humanitárius segítséget. Úgy vélem, ebben Magyarországnak is szerepe lehet.


Magyarországnak érdekei lehetnek Irak újjáépítésében


Ami még a jövő szempontjából fontos: úgy gondoljuk, hogy az új Irak építésében gazdasági érdekeink lehetnek, abban gazdasági és érdekeltségi alapon részt tudunk vállalni – fejtette ki Medgyessy Péter. Szeretnénk elérni, hogy békés, nyugodt világban élhessünk. Ha az iraki konfliktus megoldódik, az egy okkal több lesz arra, hogy higgyünk a békés világ lehetőségében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik