Belföld

Hadistratégiák – délután kezdődhet a légitámadás

admin
admin

2003. 03. 20. 09:17

Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a Bagdad elleni első rakétatámadások célpontjait nyilvánvalóan a CIA határozta meg, mert úgy ítélte meg, hogy az iraki vezetés azok közül valamelyikben tartózkodik.

A biztonságpolitikai szakértő az MTI-nek nyilatkozva csütörtök reggel elmondta: jelentősen megkönnyítette volna a hadműveletet, ha az első légicsapásokkal sikerült volna megsemmisíteni az iraki vezérkart. Megfogalmazása szerint a koalíció érzi, hogy ezt a háborút viszonylag gyorsan, kevés áldozattal és látványosan kell megvívnia.

Mint mondta: erre különösen politikai értelemben van szükség, mégpedig azért, hogy valamiféle “szépségtapaszt” kapjon az a tény, hogy ENSZ-felhatalmazás nélkül és tulajdonképpen tényleges biztonságpolitikai megalapozottság nélkül került sor a támadásra. Úgy vélekedett, hogy ezt leginkább azzal lehetne feledtetni, ha Szaddám Huszeint amerikai segítséggel, de az iraki nép döntené meg.

Tálas Péter szerint a hajnali csapások után 12 órával kezdődnek azok a légitámadások, amelyek a stratégiai célpontokra irányulnak majd. Ezt követően, vagy ezzel párhuzamosan indulhatnak el a szárazföldi erők, amelyek tevékenységét megkönnyíti, hogy a repüléstilalmi övezetben lényegében már mindent megsemmisítettek.

A kritikus pont Bagdad és Baszra bevétele lesz, amelyeket először várhatóan körülfognak, hogy elszigeteljék őket az ország többi részétől. Mint mondta, a szövetségesek a városi harcban számítanak a legnagyobb áldozatokra, ott ugyanis a technikai fölény kevésbé fog érvényesülni. Tálas Péter nem tartja elképzelhetőnek, hogy a szárazföldi harcok során Irak bevetne vegyi, vagy biológiai fegyvereket.

Indoklása szerint a sivatag nem túlzottan alkalmas ezeknek a fegyvereknek a használatára, ráadásul a homokviharok, a rendkívül erős szél lehetetlenné teszi azok használatát. A szakértő nem tudta megbecsülni, milyen hosszúra nyúlik majd a háború. Elképzelhetőnek tarja, hogy két hét alatt végeznek a szövetségesek, de ha nem sikerül fordulatot elérni, akkor hónapokig is eltarthatnak a katonai műveletek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.