Belföld

GKI: a háború hatása a magyar gazdaságra

Az iraki háború rövid távon nem lesz hatással a magyar gazdaságra, s ha a remélt módon, időben és területileg is behatárolt lesz, úgy a világgazdaságot sem rengeti meg.

Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a világ tulajdonképpen már hónapok óta háborúra készült, a tőzsdeindexek lefelé mozogtak, a dollár esett, az olajé meredeken emelkedett. Ugyanakkor a 48 órás amerikai ultimátum bejelentésének hatására elmúlt a bizonytalanság, a nemzetközi piacok ellenkező irányba kezdtek el mozogni: az indexek emelkedtek, a dollár úgyszintén, míg az olajár esni kezdett. – Ez is jelzi jelzi, hogy a nemzetközi pénzvilág alapvetően rövid lefolyású konfliktusra számít – tette hozzá Karsai Gábor.

Ugyanakkor megjegyezte: kérdéses, hogy az ultimátum bejelentését megelőző tőzsdei esést mennyiben okozta a háborúval kapcsolatos bizonytalanság, illetve mennyiben a világgazdaságot korábban terhelő kedvezőtlen jelenségek, mint például az IT-szektor súlyos kapacitásfeleslegei, a tőzsdei buborékok kipukkadása. Karsai Gábor szerint a következő napokban-hetekben a folyamatok hullámzására lehet számítani, az igazi kérdés az, hogy a háborút követően milyen hosszú távú megoldás születik.

Amennyiben az optimista forgatókönyv valósul meg, akkor a világgazdaság az év második felére konszolidálódhat – mondta a GKI ügyvezető igazgatója. A GKI prognózisa szerint az év egészében a kőolaj hordónkénti átlagára 27 dollár körül lesz. Ez magasabb a tavalyi 25 dolláros éves átlagárnál, ám a 2002. évinél alacsonyabb dollár árfolyam mellett nem tragikus a magyarországi infláció szempontjából – mondta Karsai Gábor.

Az intézet előrejelzése szerint az Európai Unió gazdasága az idén 1-1,5 százalékkal nő, ami gyorsulás az előző évi 0,8 százalékos növekedéshez képest. A bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon az év egészében 3,6 százalékkal nő a GKI szerint. Az első félévben 3,3 százalék lesz a növekedés – ami elmarad a tavaly második félévi 3,6 százaléktól – majd a második félévben 3,9 százalékra gyorsul a GDP bővülésének üteme.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik