Kötelező olvasmány leendő EU-bürokratáknak

Nem ok nélkül vívnak ádáz csatát maguk az uniós tagállamok is az uniós intézményrendszer reformjának kérdésében. Jól tudják, hogy az Európai

Unió intézményrendszerében, döntéshozatali mechanizmusaiban jókora, a demokrácia alapelveit figyelmen kívül hagyó fekete lyuk tátong, és a szervezet közel sincs olyan jó állapotban, mint amennyire azt sokan látják vagy láttatják.

A brüsszeli űrhajó című könyv szerzői a klasszikus értelemben vett ellenzék hiányát és a Brüsszelben tevékenykedő újságírók általános „eufóriáját” említik a rendszer alapvető hiányosságai közt. A két „bennfentes” szerző, Andreas Oldag, a Süddeutsche Zeitung korábbi brüsszeli tudósítója és Hans-Martin Tillack, a Stern jelenleg is Európa fővárosában tartózkodó újságírója a Hogyan fut zátonyra a demokrácia Európában alcímet viselő könyvében az uniós intézmények működéséről, jobban mondva működésképtelenségéről számol be – írja az EUobserver.com.

Mielőtt azonban elrohannánk nemmel szavazni, érdemes alaposan átböngészni a könyvet, melyben a tíz jövevény számára is található pár megszívlelendő tanács. A szerzők nem egyes személyeket vagy intézményt választottak bírálatuk tárgyául (a könyvben az uniós minden egyes szervét górcső alá veszik), sokkal inkább a rendszer egészének működését érzik elhibázottnak. 

Tanácsok ide vagy oda, tíz új tagország csatlakozásával súlyos kockázatot vállal az Európai Unió – állítják a szerzők. Hovatovább azt is tudni vélik, hogy mindezt Brüsszelben jól tudják, csak nemigen szeretnek beszélni róla. A bővítés súlyos válságba sodorhatja az uniót – vonja le a vészjósló következtetést a két német kommentátor.

Az egyetlen demokratikus európai intézményt, a parlamentet is meg-megpiszkálja a két szerző. Úgy vélekednek, hogy amikor a parlament lényegi változtatásokat eszközölhetne, akkor a képviselők a homokba dugják a fejüket.

A Brüsszeli Űrhajó ezenkívül említést tesz a már korábban itthon is megismert botrányokról (a Santer-bizottság kalandjai, Antici kommunikációs rendszer stb.), a legendásan bonyolult döntéshozatali struktúráról, a bizottság vezetőinek függőségéről (saját szervezetük felső vezetésével szemben).

Ám mielőtt elmenne a kedvünk az Európai Uniótól, meg kell jegyezni: a szerzők célja nem az elrettentés volt. Csupán a túléléshez szeretnék hozzásegíteni a közvélemény-kutatások szerint rövidesen 25 tagúvá bővülő szervezetet. Oldag és Tillack ezt a következőképpen fogalmazza meg: “Európa túl fontos ahhoz, hogy karrierista európaiak kezében hagyjuk.”