Belföld

Csütörtökön tárgyalnak az MTV-elnöki pályázatról

Csütörtöki, soron kívüli ülésén dönt a z MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége az elnöki pályázat sorsáról.

Amint arról már a Magyar Hírlap beszámolt, a tavaly decemberben – harmadik alkalommal – kiírt elnöki pályázat elbírálásának átütemezésétől az új pályázat kiírásáig több lehetséges megoldás születhet. Így a tegnapi alakuló ülésen a kilenc tévéelnöki tisztségre aspiráló pályázatát sem bontották fel. A közmédium gazdasági helyzetéről Ragáts Imre, az MTV ügyvezető alelnöke tájékoztatta a kurátorokat.

Emlékezetes, hogy a tervezettnél több mint két héttel később állt fel a kuratóriumi elnökség. A civil delegáltak mandátuma március 31-ével megszűnik. A Hajdu István elnökké választásáig négy taggal működésképtelen Országos Rádió és Televízió Testület pedig január közepe óta nem tudta közzétenni azt a felhívást, amely alapján a civil társadalmi szervezetek a közmédiumok újonnan felálló kuratóriumaiba jelentkezhetnek. Emiatt nemcsak a Magyar Televízió, hanem a Duna Televízió és a Magyar Rádió is több hétre kuratórium nélkül marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik