Belföld

Eladták a Wellát – tiltakozik a menedzsment

A Pampers pelenkák és a Head & Shoulders sampon mellé a Procter & Gamble megvásárolta a hajápolószereket gyártó német Wellát. A német menedzsment tiltakozik a döntés ellen, mindhiába.

A háztartási cikkek gyártásában amerikai első Procter & Gamble (P&G) Co. bejelentette, hogy megvásárolja a német hajápolószer-gyártó céget, a
Eladták a Wellát – tiltakozik a menedzsment 1

Wella AG-t. A vételár 6,5 milliárd euró, vagyis 6,9 milliárd dollár. Ez a P&G 166 éves történetében ez a legnagyobb vállalatfelvásárlás.

Ströherék túladtak részvényeiken

A P&G 77,6 százalékot szerzett meg a Wella szavazó részvényeiből. Az eladó a céget alapító család volt, részvényenként 92,25 eurót kapott készpénzben. Az amerikai cég az elsőbbségi részvényeket 61,5 euróért vásárolta meg, és átvállalt 1,1 milliárd euró adósságot is.

Az eladók: a Ströher, a Pohl, az Ebert és a Sander család, mind leszármazottai az alapító Ströhereknek. (A darmstadti székhelyű Wellát Franz Ströher hozta létre.) Eddig a négy említett család ellenőrizte a cég több mint háromnegyedét, vagyis a szavazati jogot adó részvények több mint 75 százalékát. Ugyancsak nagybefektetők voltak a Wellában a Fidelity Investments és a Deutsche Bank AG alapjai.

A P&G Magyarországon 

1991: A P&G Kkt. Megalakulása
1991: A Pampers és Always márkák gyártásának megkezdése a Csömöri Gyárban (Hyginett)   
2001 végéig: Befektetések  (USD)  ~ 120 millió 
Belföldi forgalom 2000-ben (milliárd HUF)  Exportból származó forgalom 2000-ben (miliárd HUF)  Alkalmazottak száma  ~600 
1996 július: A magyar, a horvát és a szlovén szervezetek egyesítése
1999 november: A P&G Közép-Európa Déli Régió (Magyarország, Horvátország, Szlovénia, valamint a Cseh- és a Szlovák Köztársaságok) megalakulása

Forrás: www.pg.hu

A Cover Girl és a Clairol mellé kellett a Wella

A székhelyét Cincinnatiban fenntartó P&G eddigi termékei közé tartoztak a Cover Girl kozmetikumok, a Clairol hajszínezők, továbbá a fodrászatoknak kínált Koleston Perfect színezők és a System Professional samponok. A Wella megszerzésével a P&G Európában a L’Oréallal veheti fel a versenyt – írja a Bloomberg hírügynökség.

A Landesbank Rheinland Pfalz elemzője, Silke Stegemann úgy véli, hogy a P&G portfóliójába igen jól illik majd a Wella, miután az amerikaiak Európában akarnak terjeszkedni. Ugyanakkor a Wella-részvényesek is kitűnő ajánlatot kaptak.

Húsz százalékkal emelkedett az árfolyam

A P&G ajánlata 22 százalékkal magasabb a Wella hétfői záróáránál, és 1,6 százalékkal az elsőbbségi részvények kurzusánál. Az elsőbbségi részvények tulajdonosai egyébként P&G-papírokra is cserélhetik Wella-részvényüket. Mindennek hatására természetesen a Wella árfolyama 20 százalékkal megugrott a frankfurti tőzsdén.

A P&G vezérigazgatója, A. G. Lafley elmondta, hogy olyan termékeket szeretne beilleszteni a cég kínálatában, amelyek gyorsabban növelik piaci részesedésüket, mint a Pampers pelenkák és a többi, eddigi termék. Lafley ugyanezért vásárolta meg korábban a Clairol céget, amelyért 4,95 milliárd dollárt fizetett 2001 novemberében az amerikai cég.

A P&G eladásai ugyanakkor mindössze 2,4 százalékkal bővültek éves szinten az elmúlt öt esztendőben. Ez pedig csak a fele annak, amit Lafley célul tűzött ki maga elé.

A Wella Magyarországon 

A Wella magyarországi megjelenése az ötvenes évekre tehető, hiszen a Wella már akkor is szállított ide hajápolási cikkeket. A hetvenes években Bécsben kelet-európai értékesítési iroda nyílt. 1980-tól a szegedi Florin Vegyipari Szövetkezet licenc alapján gyártotta a Bellady hajfestéket, 1982-től pedig a Stella cég töltötte a Koleston hajfestékeket. A hazai gyártás rövidesen újabb termékekkel bővült.
1982-ben megalakult a Wella Hungária Top Team a hat legismertebb magyar fodrásszal. A Wella 1985 óta rendszeresen bemutatókat tartott az őszi BNV-n, és a nagyobb budapesti szállodákban szalonokat rendezett be a Welonda termékeivel. 1989-ben a fodrászok budapesti Európa bajnokságán nagy Wella standdal volt jelen.
A Wella konszern magyarországi leányvállalata 1992. július 10-én alakult Dunawell Kft. néven, mint vegyes-vállalat. 1995. január 1-jétől a társaság 100 százalékban a német Wella AG tulajdonába került. A kezdeti kis létszámú csapat mára 80 fő fölé emelkedett, a nettó éves forgalom pedig megközelíti a hárommilliárd forintot. 2001. március 20-tól a hazai leányállalatot hivatalosan is Wella Magyarország Kft.-nek hívják.

Forrás: www.wella.hu 

Európában akar terjeszkedni a Procter

Elemzők szerint a Wella azért kell a P&G-nek, mert az ő termékeit eddig inkább csak a drogériákban, illetve élelmiszerüzletekben árulták. A Wella produktumainak 47 százaléka viszont a magasabb fizetőképességű fodrászati szalonokban kelt el. Ugyanakkor elképzelhető az is, hogy a P&G a Wella számára is újabb elosztási csatornákat nyit meg, ahogyan ezt korábban egy állateledel-gyártó, az Iams felvásárlásakor tette. Az Iams termékeit ugyanis az akvizíció előtt csak állateledelboltokban árulták.

A Procter & Gamble 40,2 milliárd dolláros éves árbevételének 20 százalékát teszik ki a haj- és bőrápolási termékek, továbbá a make-up produktumok. Márkái közé tartozik az eddig említetteken kívül a Pantene és a Head & Shoulders is. A Procter & Gamble szeretné megduplázni nyugat-európai eladásait, jelenleg körülbelül nyolcmilliárd dolláros forgalmat bonyolít ott le. Legalábbis ezt mondta 2002 áprilisában a cégcsoport regionális elnöke, Paul Polman. A Wella jól illeszkedik ehhez a stratégiához, hiszen árbevételének 60 százalékát Európában realizálja – írja a Bloomberg.

Nem mindenki elégedett

Ugyanakkor vannak a mostani ügyletnek ellenzői is: a Wella igazgatótanácsa, vagyis a német cég menedzsmentje tiltakozik az eladás ellen, és nyilvánosan bírálja a részvénytulajdonos családokat – írja a Neue Zürcher Zeitung.

A menedzsment levelében sértődötten állapítja meg, hogy a szóban forgó családok az igazgatótanács tudta nélkül egyeztek meg a részvényeladásról. Az ügy azért is érdekes, mert a düsseldorfi székhelyű Henkel konszern nemrégiben 7 százalékos részesedést szerzett a Wellában, és ezzel valódi licitháborút robbantott ki a Wella-papírok felvásárlásáért.

A menedzsment szerint a Wella eladása a Procternek szükségtelen volt, és az igazgatótanács nem is ért egyet vele. Álláspontja szerint a Wellának világosan deklarált növekedési céljai vannak, és ezt a stratégiát saját erejéből is végre tudta volna hajtani. Ezzel együtt a menedzsment kénytelen elfogadni a részvénytulajdonos családok döntését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik