|
Ez volt a múlt |
Az EUR kötvénypiac sajátosságai történelmi fejlődéséből eredeztethetők. A közös valuta (euró) és a közös elszámolóegység (ECU) megjelenése előtt a kibocsátások nemzeti devizákban történtek. A piac heterogenitása nem kedvezett a nagy kibocsátásoknak, az értékpapírok likviditása, azaz másodpiaci forgalomban való értékesíthetősége csak az egységesített piac töredéke volt.
Az első fejlődési pontot az európai kötvénypiac integrálódásában a ’80-as években az ECU értékpapírok megjelenése jelentette. Az ECU ugyan nem vált kézzel fogható pénzzé, feltűnése révén mégis lehetővé vált a közös kötvénypiac megteremtése. A kereskedés – bár volumenében elmaradt a mostanitól – és a piac viszonyai már hasonlítottak a jelenlegi EUR kötvénypiacéihoz.
Az ECU-piac a ’90-es évek elején a közös valuta előkészítésével egyidejűleg számolódott fel. Új instrumentumok tűntek fel a színen: a párhuzamos, tributary és a kvázi EUR kötvények, amelyek a közös valuta törvényes bevezetésével a nemzeti valutáról való átváltást ígérték, potenciális euróárfolyamuk volt. Az egységes deviza 2001-es bevezetése az európai kötvénypiacok teljes átalakulását hozta, a nemzeti valutában fennálló kötvényeket redenominálták, új euróalapú kötvényekre cserélték. |
|
Az euró kötvénypiac, vagy ahogy szakmai körökben nevezik: az EUR kötvénypiac, olyan értékpapírokat foglal magába, amelyeket az európai jog szerint euróban bocsátottak ki Európában. Bár volumene a fennálló állományok és az új kibocsátások tekintetében is elmarad az USA dolláralapú kötvénypiacától, második helyét azért szorosan őrzi.
Az Egyesült Államokban található kötvénypiachoz képest az a legfeltűnőbb különbség, hogy az EUR kötvénypiacon nem a vállalati kibocsátások, hanem az állampapírok dominálnak. Az intézményi befektetők amerikai társaiknál jóval konzervatívabb befektetési politikát folytatnak, a középlejáratokat – 5-10 éves befektetéseket – preferálják a leginkább.
A kibocsátók: többségben a pénzügyi szolgáltatók
Az EUR kötvénypiacon is a hagyományos kibocsátók találhatók meg: szuverének (nemzetállamok), kvázi szuverének (az állami szférához hasonló logika szerint működő intézmények, amelyek mögött végső soron az államkassza áll), szupranacionális szervezetek, pénzügyi szolgáltatók, önkormányzatok és vállalatok.
A felbukkanó szuverén kibocsátók szinte kizárólag európaiak, sem más fejlett országok – USA és Japán -, sem a fejlődő országok nem végeznek itt forrásbevonást. Kötvényeiket jellemzően aukcióval értékesítik, kisebb mértékben alkalmaznak csak kötvényjegyzést. A piac fejletlenségéből ered, hogy az állampapírok lejáratát nem osztják meg időben megfelelően, a lejáratok gyakran koncentrálódnak. Benchmarknak, azaz referencia kamatlábnak leggyakrabban az 5 éves német és francia állampapírok, illetve a 10 éves német állampapírok kamatlábait használják.
A vállalatok helyett kisebb kibocsátóként Európában a pénzügyi szolgáltatók játszanak nagy szerepet, a teljes piac kibocsátásának közel 50 százalékát adják. Ugyanakkor az egységes valuta megjelenésével a vállalati kibocsátások itt is erősödnek, főleg a felvásárlások és az egyesülések pénzügyi hátterének megteremtéséhez lépnek a vállalatok az európai tőkepiacokra.
|
Pfandbrief-piac |
| Jelentős szigetet alkot az európai befektetéseken belül a németországi jelzálog- , hivatalos nevén Pfandbrief-piac. Likviditása óriási, a jelenlegi kötvényállomány körülbelül 850 milliárd eurót tesz ki, a legnagyobb kibocsátók Németországból, Franciaországból, Spanyolországból és Luxemburgból valók. A Pfandbrief-piacon a kibocsátó cash flowja mögött – ami a tőke- és kamatfizetés forrása – ingatlan vagy a kibocsátás összegével és futamidejével megegyező összegű, átlagos futamidejű heterogén eszközök állnak fedezetként. A visszafizetések ezen a piacon jellemzően egy összegben zajlanak. |
|
Még kevés a vállalati befektető
A befektetői kör is jelentősen bővült az elmúlt években. A legerősebb a pénzintézetek jelenléte. Vagy végbefektetőként lépnek fel az európai kötvénypiacon, vagy továbbterítést végeznek kisbefektetőknek (leginkább német, belga, holland és olasz bankokra jellemző az utóbbi gyakorlat). A középlejáratokat kedvelik, 5 vagy 10 év az általuk vásárolt kötvények meghatározó időtávja. Befektetési politikájukat erősen korlátozzák az EU-n belül érvényes szigorú prudenciális szabályozások, befektetéseik nem hagyják el a kockázati súlyok által kijelölt terepet, a befektetési kategóriát.
A vállalati szféra nemcsak a kibocsátói, hanem a befektetői oldalon is gyengén áll. Multinacionális vagy az unión belül több országban tevékenykedő vállalatok nyugdíjalapjai helyezik el ezen a piacon megtakarításaikat. A vállalatok befektetési részlege likvid, rövid futamidejű kibocsátásokat keres adósságkezelés céljából. A közvetlen befektetés lehetősége számukra egyelőre nem elegendő, mert a szóba jöhető befektetések AA minősítéssel kezdődnek.
|
Sajátosságok, trendek |
Az EUR kötvénypiac forgalmának meghatározó része a luxemburgi és a frankfurti tőzsdén zajlik. A kibocsátások német vagy angol jog alá esnek, és a Clearstream vagy az Euroclear rendszerben számolnak el.
Az elmúlt egy-két év tartós tendenciája nyomán az EUR piacon ma már észrevehetően mérséklődött az állampapírok súlya. A vállalati és nem pénzintézeti papírok lassan erre a piacra is komolyabban betörnek, ahogy az egyes kibocsátások összege is folyamatosan növekszik. |
|
Biztosítók és vagyonkezelők
A biztosítók sajátossága, hogy befektetéseiket ágazatonként differenciálják. Kizárólag magas hitelminősítésű, fix kamatozású, középlejáratú értékpapírokat keresnek, elsődleges szempontként kezelik a papírok tőzsdei bejegyzését és az elengedően bő likviditást.
A vagyonkezelők megjelenése az EUR kötvénypiacokon a kisbefektetői értékesítések háttérbe szorulását hozta. A magánbefektetők más ország kötvényeivel főként erre specializálódott alapok csomagjain belül találkozhatnak. Az alapok befektetései felett őrködő vagyonkezelők sokszor az anyabankkal szoros együttműködésben tevékenykednek, viszont hajlandók kockázatot is vállalni, és nemcsak a legjobb minősítésű értékpapírokat válogatják kosarukba. A kibocsátásoknak ugyanakkor csak egy kis részét, jellemzően 10 százalékát viszik el a vagyonkezelők.
