Összeférhetetlenség – hördültek fel sokan, amikor Kereszty Gábor a TV2 vezérigazgatói székébe huppanva egykori cégét megtartotta legnagyobb beszállítójának. Bár kinevezését követően kihátrált a vállalkozásból, összeesküvés-elméletek a vezérigazgató és Sváby András háta mögött ma is születnek, amelyek csupán névleges szakításról, színfalak mögötti osztozkodásról szólnak.
Egymilliárdos bevétel
A 2000 nyarán alakult Interaktív Kft 80 százalékban az SBS Broadcasting SA, 20 százalékban Sváby András tulajdona. A 400 főt foglalkoztató cég 2000-ben 79 millió, 2001-ben 230 millió, 2002-ben, pedig 1 milliárd forintos árbevételt könyvelt el 8 százalékos nyereség mellett. 2003-ban a cég 1,8 milliárd forintos árbevétellel kalkulál. Az Interaktív a közelmúltban megalakította SMS applikációkkal, hangposta-szolgáltatásokkal foglalkozó Telefort nevű leányvállalatát, ettől Sváby további jelentős árbevételt remél.
Az ügyvezető állítja: az Interaktív Kft. feddhetetlen, és sem személy szerint ő, sem a cégvezetés nincs rászorulva semmiféle rövid távú, kicsinyes, tipikusan magyar ügyeskedésre. „Kereszty kinevezése után az Interaktív ugyanis a legaprólékosabb átvilágításon ment keresztül a TV2 tulajdonosa, az SBS Broadcasting SA megrendelésére.
A vizsgálódás tétje az volt, hogy az Interaktív maradhasson a csatorna műsorainak külső gyártóműhelye. Mivel a külföldi tulajdonos a könyvvizsgálói jelentések alapján azt látta, nincs nyoma annak, hogy a zavarosban halásznánk, mindemellett a TV2 akkoriban rossz nézettségi műsorfolyamában adásaink nézőszám tekintetében messze kimagaslottak a többi közül, nem szakadt meg a beszállítói kapcsolat” – idézi fel a történteket Sváby András.
Társban az anyacéggel
A cég tulajdonosi szerkezetében nemrég beállt változás újabb támadási felületet nyit. Kezdetben Kereszty és Sváby 37-37 százalékot, az SBS Broadcasting 26 százalékot mondhatott magáénak, ami úgy módosult, hogy az anyacég 80 százalékos tulajdonos lett, a maradék 20 százalék pedig Svábyé. Így persze az SBS még inkább saját megrendelője és beszállítója lett. Másrészt felmerült, hogy Sváby miért nem szüntette meg az „összeférhetetlenséget”, azaz az Interaktív ügyvezetőjeként miért vonul vissza a képernyőről.
Noha a Napló műsorvezetője elismeri, a felvetés nem indokolatlan, összeférhetetlennek nem gondolja a mindkét oldali jelenlétet. Sőt, a többségi tulajdonostól racionális lépésnek tartja, hogy a zűrzavaros magyar médiapiacon kreál egy olyan vállalatot, ahol ellenőrzötten folyik mind a gyártás, mind a gazdasági tevékenység.
Havas szárnyai alól
A médiavállalkozó egyébként annak idején agrár végzettséget szerzett, de hamar rájött, hogy a mezőgazdálkodás nem az ő világa. Bekéredzkedett hát a Magyar Rádióba, ahol Havas Henrik vette a szárnyai alá. Gyakornokként kezdte végül szerkesztő, majd műsorvezető lett. Ott ismerkedett meg Pintér Dezsővel, a TV2 későbbi elnökével, aki 1997-ben számos rádiós munkatársat csábított a tévécsatornához.
„A Magyar Rádió sokszor hűséges volt hozzám, de én soha őhozzá. Több ízben hagytam el és tértem vissza oda” – meséli Sváby, akinek első kirándulása a televíziós újságírás irányába az Egyenleg indulásához fűződik. Amikor a kilencvenes évek elejének meghatározó hírműsora megszűnt, Sváby visszament a rádióba, ahol a pekingi tudósítói posztot – saját bevallása szerint szerencsével – elnyerte. Csak két évet húzott le a Távol-Keleten, s a Párizsban szolgálatot teljesítő Kereszty Gáborral telefonon folyamatosan analizálták a Nahlik-Csúcs duó elektronikus médiában véghezvitt rombolását. Ekkor merült fel bennük, hogy talán ebben az áldatlan állapotban nekik sem kellene a Magyar Rádióhoz tartozniuk.
„Végleg 1997-ben, a kereskedelmi televíziók indulásakor hagytuk el az intézményt, amikor Pintér Dezső felkérésére elvállaltuk a Napló készítését, amely hatodik éve piacvezető műsor a maga kategóriájában” – magyarázza Sváby.
„Kiváló” ötlet
Még csak három éve ment a műsor, amikor Keresztyvel az az ötletük támadt, hogy váljanak ki a TV2-ből. Ötletük nem ütközött komolyabb ellenállásba, így megalakulhatott az Interaktív Kft. Sikereket kellett szállítaniuk meghatározott összegért, ők ugyanis nem a reklámbevételek után, hanem a TV2-től kialkudott költségvetésből tudtak maguknak havi fizetést kiutalni.
A cég kezdetben olyan műsorokat jegyzett, mint a Jó reggelt Magyarország, a Gyerekkórház, a Valódi vészhelyzet, a Pokoli történetek, majd a riportműfaj után a könnyedebb műsorok felé nyitott. „Így jött létre az Aktív, a Claudia Show, a Magellán vagy a jelenleg legjobban jövedelmező Big Brother” – mondja Sváby, akinek kedvenc saját gyártású műsora a Totalcar, példaértékű sikertörténete pedig az Endemol-sztori.
Magyarország legjobb tévés stábja
„Szuper jövőképem, hogy az Interaktív olyan lesz, mint a Big Brother licencjogaival rendelkező holland Endemol, amely kicsi cégből óriási médiavállalkozássá nőtte ki magát. Formátumokat, televíziós licenceket akarok fejleszteni, s öt év múlva szeretném azt mondani, hogy az Interaktív egy igazi, XXI. századi magyar sikertörténet” – mondja.
„Hogy jó irányba haladunk e felé, abban biztos vagyok. A pénzt visszaforgatjuk a vállalkozásba, aminek eredményeképpen most éppen egy high-tech montírozó stúdióba invesztálunk közel 80 millió forintot. Magyarország legjobb tévés stábját gyűjtöttem magam köré, akiket csapattá kovácsoltam. Velük szinte bármire képesek vagyunk” – vallja büszkén Sváby András.
