Paolo Fresco, aki 1998 óta áll a Fiat élén, eredetileg valamikor az év derekán akart távozni, ám már az igazgatótanács pénteki tanácskozásán benyújtja lemondását – olvasható a Népszabadságban. Fresco, aki korábban a General Electric alelnöke volt, a Fiat legrosszabb éveit jegyzi: irányítása alatt a cég részvényeinek értéke 65 százalékot esett. Igaz, az Agnellik ritkán engedték, hogy az amerikainak tartott igazgató tengerentúli módszereket alkalmazzon, ami kiélezte Fresco és a klán viszonyát.
A 68 éves Umberto Agnelli bátyja, Giovanni múlt hónapban bekövetkezett halála óta áll a családnak a cégcsoporton belüli részesedését kezelő IFI és IFIL holding élén. Giovanni Agnelli, aki 1966–1996 között volt a Fiat elnöke, sohasem az öccsében látta utódját, különösen azután nem, hogy az hajlandóságot mutatott az autógyártás feladására.
A Fiat vezérkara a várakozások szerint pénteken megvizsgálja a Fiat Auto megmentésének esélyeit. Felmerült annak a lehetősége is, hogy eladják a csoporthoz tartozó Toro Assicurazioni biztosítót és a Fiat Avio, űrkutatási projektekben is érintett repülőipari vállalatát. A két cég eladásától 3-4 milliárd eurót várnak.
