Az adatfelvételre 2002 őszén került sor, a megkeresett mintegy 3100 önkormányzat vezetői közül 765 adott választ a kutatóintézet kérdéseire. A felmérés szerint a cigány lakosok inkább azokon a településeken élnek a teljes lakossághoz képest nagyobb szegénységben, ahol arányszámuk kisebb.
A kutatás a szociális egyenlőtlenségeket vizsgálva úgy találta, hogy azokon a településeken, ahol a romák aránya 2 százalék alatt marad, a cigány gyerekeknek fele akkora esélyük van más, a községen vagy városon kívüli iskolába kerülni, mint a teljes lakosság esetében. Ennél nagyobb arány esetében ugyan nő a távolibb iskolába való járás esélye, de soha nem éri el az átlagos mobilitást, azaz a cigány gyerekek mindig kisebb arányban tudnak más, szüleik által választott iskolákba eljutni, mint kortársaik. A felmérés szerint az egyenlőtlenségi adatokat nem befolyásolja az adott település nagysága sem.
Érdekesség, hogy az említett 2 százalék mint határszám többször is megjelenik a romákkal kapcsolatban végzett kutatás során. Így például az etnikai konfliktusokat vizsgálva kiderült, hogy a roma lakosság 2 százalék alatti aránya esetében viszonylag ritka az ellentét megjelenése, míg afölött „hirtelen megugrik”. Az önkormányzati vezetők véleményére alapozott megállapítás szerint nemcsak a romák számával, illetve arányával, hanem a település méretével is egyenes arányban nő a lakosságon belüli konfliktusok esélye.
A kutatók „erős összefüggést” mutattak ki a romák településen belüli elhelyezkedése és a konfliktusok gyakorisága között is. Eszerint a telepi, szegény körülmények között élő cigányok esetében a társadalmi ellentét gyakoribb mint a település belsejében, jobb körülmények között élők esetében. A felmérés készítői a megkérdezett önkormányzati szakemberek becslései alapján 8,8 százalékosra teszik a cigány lakosságnak a vizsgált településeken belüli arányát.
