Belföld

Amerikai katonai kórház Magyarországon?

Washington egyre komolyabban fontolgatja, hogy az iraki háború után németországi katonai bázisait Kelet-Közép-Európába helyezi át. Varsói források szerint a főerők valószínűleg Lengyelországba kerülnének, de Magyarországra is érkezhetnek újabb amerikai egységek. Elképzelhető az is, hogy nálunk épül fel egy eredetileg német földre tervezett katonai kórház.

Az amerikai bázisok áthelyezésére vonatkozó bizalmas tárgyalások – lengyel források szerint – már hetek óta folynak. James Jones tábornok, a NATO frissen kinevezett főparancsnoka a napokban Berlinbe látogat, hogy a német illetékeseket is tájékoztassa az amerikai tervekről. Az európai haderő átcsoportosítása a német–amerikai viszony feszültté válása kapcsán merült fel ismét. Pentagon-források a Népszabadsággal közölték: a reformelképzelések végrehajtására csak az iraki válság megoldása után lesz mód, amikorra a német–amerikai feszültség is elmúlik.

Elemzők szerint a bázisok áthelyezése mellett több érv szól. Egyrészt politikailag meg lehetne büntetni az iraki háborút ellenző Németországot, amely így több milliárd dolláros bevételtől esik majd el. Másrészt keletebbre olcsóbban lehetne működtetni a bázisokat. Az sem utolsó szempont, hogy az amerikai erők így földrajzilag közelebb kerülnének a potenciális és akut válsággócokhoz. Azaz a jelenlegi iraki krízishez hasonló esetekben gyorsabban és olcsóbban lehetne lépni.

Bár az elképzelések még „cseppfolyósak”, a lengyel sajtó szerint az amerikai erők lengyelországi logisztikai központja a belarusz határtól mindössze 30 kilométerre fekvő Biala Podlaska repülőtere lenne, amely Frankfurt szerepét vehetné át. Kezdetben azonban – tekintettel az orosz érzékenységre – a Frankfurtból és Ramsteinből áttelepülő amerikai harci gépek nem itt, hanem a Varsótól nem messze lévő Minsk Mazowieckiben állomásoznának. A német határhoz közel eső Swietoszówba és Legnicába pedig páncélos- és lövészegységeket helyeznének át.

Szó van arról is, hogy az eredetileg Spangdahlembe vagy Ramsteinbe tervezett amerikai katonai kórházat Lengyelországban vagy Magyarországon építik fel. Az amerikai támaszpontok befogadása egyébként sem rossz üzlet: egy-egy nagyobb bázis akár 150-200 millió dolláros pluszbevételhez juttathatja a helyi gazdaságot, és több ezer új munkahelyet is teremt.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter előtt is ismertek azok az elképzelések, hogy az amerikaiak fontolgatják bázisaik áttelepítését más országokba. A magyar kormány azonban eddig nem kapott felkérést, és nem is tett ajánlatot arra, hogy Taszár mellett újabb amerikai bázist fogadjon be az ország. Egy név nélkül nyilatkozó illetékes ugyanakkor nem zárta ki, hogy a közeljövőben az amerikaiak tárgyalásokat kezdeményeznek Magyarországgal is. A jelenlegi belpolitikai helyzetben ugyanakkor kevés esélyt lát arra, hogy a kabinet támogasson egy ilyen megkeresést. Annak az esélyét viszont nem zárta ki, hogy egy katonai kórház Magyarországon épüljön fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik