Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank Rt. elemzője szerint a nemzetközi piacok negatív hangulatát követve gyengülhet a budapesti részvényindex. Várakozása szerint a Mol árfolyama a piaci átlagot meghaladóan csökkenhet arra a napilapokban megjelent információra, hogy a mostani fűtési szezonban a gázellátásra fordított többletköltségek kedvezőtlenül befolyásolhatják a társaság idei első negyedéves gazdálkodási számait.
Pőcze Tamás, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője összességében gyengülő indexre számít a külföldi piacok hatása alapján. Ezen belül azonban véleménye szerint a blue chipek árfolyama vegyesen változhat, azaz egyes papírok erősödése sem kizárt. A BUX hétfőn 53,70 pontos emelkedéssel, 7359,66 ponton zárt, a pénteki záró értékhez képest ez 0,74 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma közepes, 5,35 milliárd forint volt. A négy vezető részvény vegyesen zárta a napot.
A Matáv pénteki záróárán, 775 forinton fejezte be a hétfői kereskedést. A Mol 0,10 százalékkal 5050 forintra gyengült, az OTP 2,21 százalékkal 2218 forintra erősödött, a Richter 1,48 százalékkal, 13 700 forintra drágult.
A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 204,46 pontos, azaz 2,39 százalékos visszaesés után 8360,49 ponton zárt a kereskedést.
A Nasdaq Composite index 1322,37 ponton fejezte be a napot 2 százalék (26,65 pont) csökkenéssel. A DJIA 30 index 2 százalékkal (159,87 ponttal) 7858,24 pontra süllyedt. Január 30-a óta ez volt a DJIA legnagyobb egynapi, pontban számolt csökkenése, akkor 165 ponttal süllyedt.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 részvényindex 9,60 pontos visszaeséssel nyitott kedden, majd rövidesen már 33,70 pont volt a vesztesége. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 részvényindex 7,98 pontos veszteséggel indult kedden, és rövidesen már 30,61 ponttal járt hétfői záró értéke alatt.
