Elmondta, hogy a tervezet összegből 43,4 milliárd forintot a pályavasút, 22,5 milliárdot a személyszállítás, 13,4 milliárdot a gépészeti, 3,2 milliárdot az árufuvarozási, 6,1 milliárd forintot pedig egyéb beruházásokra költenek. A főosztályvezető jelezte, hogy egyelőre még nincsenek végleges számok a tavalyi beruházások összegéről, ám az mindenképp meghaladta a 90 milliárd forintot.
Mangel János kifejtette: a 2003. évi beruházásokból 25,7-25,7 milliárd forintot tesznek ki a költségvetés által és a korábban felvett állami, valamint MÁV hitelekből finanszírozott fejlesztések. Az Európai Unió ISPA előcsatlakozási alapjából 15,2 milliárd forint jut vasúti beruházásokra.
– Ezen felül a MÁV Rt. az idén 22 milliárd forint hitel felvételét tervezi – tette hozzá.
Mangel János hangsúlyozta, hogy a költségvetési forrásokból megvalósuló beruházásoknál a közbeszerzési eljárás szabályait alkalmazzák. Az európai uniós támogatásnál, illetve a nemzetközi pénzintézetektől felvett hitelek esetében a nemzetközi előírások vonatkoznak a tenderezésre. A főosztályvezető felhívta a kivitelezők figyelmét arra, hogy az idén is folyamatos és szigorú ellenőrzés várható a beruházási munkálatok kivitelezésénél.
A MÁV tájékoztatása szerint az idén folytatódik a pályarehabilitáció a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon EIB-hitelből. Megkezdődik a Cegléd-Kiskunfélegyháza-Szeged vasútvonal korszerűsítése is. Az EU ISPA támogatások felhasználásával folytatódik a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Győr-Hegyeshalom, és a Zalalövő-Boba vonalak korszerűsítése. Szintén közösségi forrásból kezdődik meg a Szolnok-Lökösháza vonalszakasz átépítése.
Várhatóan 2004-2006 között újabb EIB hitel felhasználásával kezdődhetnek meg jelentős pályarehabilitációs munkák Rákospalota-Újpest és Székesfehérvár állomáson, illetve a Budapest-Esztergom vasútvonalon. A vágányépítési munkák mellett a Győr-Celldömölk közötti vasútvonal-villamosítás is megkezdődhet.
A tájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint az EU-csatlakozást követően Magyarország vasútfejlesztésre várhatóan évi 75 millió euró támogatást fordíthat. A programok előkészítése tavaly már megkezdődött. A MÁV az első időszakban a Budapest-Boba, a Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony és a Budapest-Dombóvár-Gyékényes vasútvonalak korszerűsítését tervezi.
