Belföld

Felújítják a kilenclyukú hidat

A Hajdú-Bihar Megyei Állami Közútkezelő Kht. most elkészült közútfejlesztési terve szerint 2006-ig 70 milliárd forint összegű közútfejlesztési beruházás kezdődik el, illetve valósul meg a térségben.

Ezt Tóth József, a közgyűlés gazdaságfejlesztésért és
felzárkóztatásért felelős alelnöke közölte kedden Debrecenben sajtótájékoztatón. Hozzátette: a 2003-ra tervezett közútfejlesztési munkák mintegy 20 milliárd forintba kerülnek; ez az összeg tartalmazza a 4-es számú főközlekedési út Hajdúszoboszlót elkerülő szakaszának az építését is.

Tájékoztatása szerint 2006 végéig – amikorra az M35-ös autópálya eléri a hajdú-bihari megyeszékhelyet – számos útberuházás készül el, ami megkönnyíti a környékbeli településekről az autópályára való eljutást.

A legfontosabbnak a 35-ös számú főközlekedési út fejlesztését jelölte meg, amely – szavai szerint – katasztrofális állapotban van. Ezzel összefüggésben elmondta: bár a 35-ösnek ősszel megkezdődik a rekonstrukciója, a legfontosabb kárelhárítási munkákat már a hó elolvadása után, tavasszal meg kell tenni, megkönnyítve ezzel az M3-as autópálya elérését Debrecenből.

Beszámolt arról: az idén elkészül a 33-as számú főút szélesítése a nagyhegyesi körgyűrű és Debrecen között, ami mintegy 2,7 milliárd forintba kerül. Jelezte: 2004-ben 3,7 milliárdos beruházással megkezdődik a Hajdúböszörmény-Tiszavasvári út közötti 30 kilométer hosszúságú útszakasz korszerűsítése, és 900 millió forintos költséggel felújítják a hortobágyi kilenclyukú hidat és hozzá kapcsolódóan mintegy 3,3 kilométeres útszakaszt.

Tóth József tájékoztatott arról is: még az idén felszámolják a Debrecen melletti Martinka zsáktelepülés jellegét, és elkészül a Martinkát Hajdúsámsonnal összekötő út. Az idén megkezdődik a Földest Derecskével, jövőre a Toldot Mezősassal, 2005-ben a Martinkát Nyírmártonfalvával, a Konyárt Hencidával, majd 2006-ban a Konyárt Hajdúbagossal összekötő út építése, illetve korszerűsítése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik