Belföld

Diákhitel: az évhalasztók előtörlesztenek

A jogosultak közel harmada kap diákhitelt, az elmúlt félévben több mint harmadával nőtt az eladott igénylési csomagok, leadott kérelmek és megkötött szerződések aránya.

A Diákhitel Központ statisztikái szerint ebben a félévben 49660 igénylési csomagot adtak el, a leadott kérelmek száma 33562 volt, míg a megkötött szerződések száma 32440. Az igénylőknek összesen 10,682 milliárd forintot utaltak át. A közlésből kiderül, hogy február 15-ig, a március 14-i első kifizetés beadási határnapjáig összesen 4489 darab új igénylést adtak le. A 2002/2003 tanév II. félévére a diákhitel igénylésének végső határideje május 15-e.

Bár már 2002 szeptemberétől havi 25000 forint az igényelhető maximális hitelösszeg, a kért összegek “top-listáját” továbbra is a 21 ezer forintos kategória vezeti (56,37 százalék) a 25 ezres előtt (35,36 százalék). Az új igénylők döntő többsége azonban már 25 ezer forintot kér. A júniusi adatokhoz képest közel kétszeresére nőtt (37,21 százalék) az egyösszegű folyósítást kérők száma.

A hitelfelvevők jogosultakhoz viszonyított aránya a legmagasabb a nappali tagozaton tanulók (36,56 százalék, míg előző évben 32,84 százalék), illetve az alapképzésben résztvevők (30,14 százalék, előző évben 26,73 százalék) között volt, de arányosan emelkedett a többi képzési formákban is. Jelentősen nőtt a költségtérítéses képzésben résztvevők között a diákhitel-felvételi hajlandóság (28,27 százalék míg, előző évben 21,46 százalék).

Az adatokból kiderül, hogy továbbra is Baranya megyében a legnépszerűbb a hitel. Az ottani állandó lakhellyel rendelkező jogosultak 42,33 százaléka (az előző évben 37 százalék) élt ezzel a lehetőséggel, míg a Győr-Moson-Sopron megyeieknek csak a 22,68 százaléka (előző évben 20,47 százalék vette igénybe a hitelt.

Az igénylők száma alapján a tanintézetek között első a Pécsi Tudományegyetem, ahol 9195 hallgató (a jogosultak 38,37 százalék) kérte a diákhitel folyósítását. A viszonylag kisebb létszámú intézmények vezetik azonban a jogosultak számához viszonyított hitelfelvételi arány rangsorát, közülük is kiemelkedik a Magyar Iparművészeti Egyetem (50,44 százalék).

Megfigyelhető, hogy ahol jelenleg is nagy létszámú kredit-rendszerű képzés folyik, ott a hitelfelvételi arány – vélhetően a korábban érvényben lévő szabályozás miatt – mélyen az országos átlag alatti volt (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 22,94 százalék). A most lezárult őszi tanulmányi félévben 1900 hallgató élt az előtörlesztés lehetőségével, közülük sokan voltak olyanok, akik évhalasztók.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.