A szóvivő elmondása szerint a január végén először esedékes hiteltörlesztéskor elmaradt csaknem 6000 fő közül mintegy kétezren az elmúlt napokban – a DK megkeresésének hatására – törlesztették az első két évre előírt, a minimálbér 6 százalékának megfelelő összeget, közel ezer hallgatóról pedig kiderült, hogy tanulmányaikat kreditrendszerben végzik, amelynek időtartamára továbbra is jogosultak a támogatás igénybevételére. A továbbra is „néma” 3 ezer törlesztésre kötelezett késedelmi pótlékra számíthat.
