Burány Sándor, a Pénzügyminisztérium államtitkára a munkaügyi tárcát veszi át Kiss Pétertől, aki Kiss Elemér utóda lesz a kancelláriaminiszteri székben. Medgyessy Péter javaslatot tett egy EU-koordinációs miniszteri posztra; e tisztség várományosa Juhász Endre brüsszeli EU-nagykövet.
Medgyessy Péter hétfőn a délelőtt folyamán az MSZP elnökségével és frakciójával egyeztetett az új miniszter személyérő. Elmondása szerint az elnökségi ülésen nem volt vita erről. Arra a kérdésre, hogy mi döntött Kiss Péter személye mellett a korábban a kancelláriaminiszteri posztra esélyesként emlegetett Draskovics Tibor miniszterelnöki kabinetfőnökkel szemben, a kormányfő úgy válaszolt, mindkét személy neve felmerült Kiss Elemér lehetséges utódjaként. Hozzátette: „Kiss Péter alkalmas miniszternek, de nem alkalmas kabinetfőnöknek, viszont Draskovics Tibor alkalmas miniszternek is meg kabinetfőnöknek is, de ő marad a helyén, hogy a kabinet jól működjön.”
Draskovics mellett korábban szóba került az esélyesek között Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, aki szintén a párthoz kötődő politikus, a Horn-kormány bukása óta azonban csökkent befolyása a pártban. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki főtanácsadó és Szilvásy György, a sportminisztérium közigazgatási államtitkára is az esélyesek közé tartoztak. Információk szerint azonban ők nem kerültek szóba a hétfői ülésen.
