A Diákhitel Központ MTI-hez hétfőn eljutatott tájékoztatása szerint közel ezer megkeresés után a tapasztalatok azt mutatták: a törlesztést legtöbben felületesség, illetve feledékenység miatt mulasztották el. Előfordult például, hogy banki átutalás helyett rózsaszín postautalványon érkezett a pénz, de volt olyan is, aki bankot váltva saját korábbi folyószámlájára utalta a törlesztő részletet. A központ közleményében utal arra, hogy január 1-től módosult a törlesztés rendje. A korábbi szabályozás alapján 14789 ügyfél került volna törlesztői státusba, köztük sokan olyanok, akik még nem fejezték be tanulmányaikat.
Eddig több mint ezren írásban közölték – például a
kredit-rendszerű képzésben résztvevők – , hogy az új kormányrendelet adta lehetőséggel élve továbbra is igénylik a diákhitelt. Az új modell ugyan 6-12 hónappal megnöveli a korábban számolt 18-22 éves átlagos törlesztési időt, viszont így lehetővé vált a hitelegyenleg naprakész vezetése, miközben a minimálbér szerint induló törlesztési kötelezettség jelentős könnyebbséget jelenthet a pályakezdő diplomásoknak.
A központ tájékoztatása szerint azoknak a kredit-rendszerű képzésben részt vevő hallgatóknak, akik 2002 decemberében a törlesztésre szóló felhívást megkapták, de a kormányrendelet értelmében továbbra is igénylik a hitelt, akkor erről levélben kell nyilatkozniuk az iskolalátogatási igazolás beküldésével együtt. Az ellenőrzések miatt ők a március 14-i kifizetésből még nem részesülhetnek, de április 15-én, a következő kifizetéskor már
visszamenőleg megkaphatják az igényelt összeget.
Az elmúlt, harmadik félévben egyébként több mint harmadával nőtt az eladott diákhitel igénylési csomagok, a leadott igénylési lapokés a megkötött szerződések száma.
