Belföld

Megbukott a kancelláriaminiszter

Lemondott Kiss Elemér kancelláriaminiszter, miután a Magyar Nemzet újabb adalékokat közölt a Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda állami megbízásaival kapcsolatban. Medgyessy Péter elfogadta Kiss lemondását.

Sajnálom, de így kellett, hogy legyen – fogalmazott a miniszterelnök pénteki, rendkívüli sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette: lemondott tisztségéről Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. A lemondást elfogadta a kormányfő. Kiss Elemér utódjáról később döntenek.


A kormányfő elmondta: időközben mindhárom szerződést (a harmadikról ma közölt írást a Magyar Nemzet) felbontották az ügyvédi irodával. Hétfőig minden kormánytagnak nyilvánosságra kell hoznia, hogy az elmúlt 5 évben milyen cégekben volt tulajdonrésze, illetve tisztsége – jelentette be Medgyessy. A miniszterelnök a sajtótájékoztatón közölte: felkérte az igazságügyminisztert, hogy dolgoztasson ki etikai kódexet a közszereplőkkel szembeni etikai és jogi elvárásokról.


Kiss Elemér életútja

Kiss Elemér jogász. Somlószőlősön született 1944. április 21-én. Tanulmányok: 1967-től ELTE Jogtudományi Kar, Politikai Főiskola 1983. Először a 22. Sz. Állami Építőipari Vállalat jogi előadója, majd az ÉVM főelőadója, a Minisztertanács Titkárságának osztályvezetője, később az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője. Ugyanitt a titkárságvezető helyettese, 1988 és 89 között a Minisztertanács Hivatalának elnökhelyettese, 1989-90 elnöke. A Magyar Közlöny főszerkesztője 1990-91 között, majd a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára 1991 és 94 között. 1994 és 98 között a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára, majd 1998-tól ügyvédként dolgozott.

Kiss Elemér azután döntött a lemondásról, miután a Magyar Nemzet pénteken újabb adalékokat közölt a Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda megbízásaival kapcsolatban. A cikkből kiderül, hogy a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő Közlönykiadó Kft. és a Magyar Nemzet között hatályban volt szerződési ügylet lezárását is a részben Kiss Elemér kancelláriaminiszter tulajdonában lévő Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda bonyolítja le.


Korábban arra derült fény, hogy a Malév átvilágításának feladatát kapta meg a kormányváltás után Kiss Elemér kancelláriaminiszter korábbi ügyvédi irodája. A Malév után a Nemzeti Autópálya Rt.-ről is kiderült, hogy a Kiss Elemér kancelláriaminiszter nevével fémjelzett ügyvédi iroda kliensei közé tartozik. Az ügyben a gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön fogadta el László András lemondását, s kezdeményezte a Nemzeti Autópálya Rt. elnöki tisztségéből történő felmentését is, miután kiderült: jelenleg is szerződéses viszony fűzi a Nemzeti Autópálya Rt.-hez.


Kovács: a kormány zökkenőmentesen működik tovább


A sajtótájékoztatót követően több kormánypárti és ellenzéki politikus is reagált a kancelláriaminiszter lemondására.


Kovács László szerint az egyetlen helyes megoldás volt Kiss Elemér részéről, hogy beadta lemondását, a miniszterelnök részéről pedig, hogy elfogadta. A szocialista politikus szavai szerint az ügy az európai politikai kultúra szabályai szerint zajlott. Mint mondta, minél hamarabb gondoskodni kell Kiss Elemér utódjáról, de a kormány zökkenőmentesen működik tovább.Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a miniszter lemondása sem a kormányban, sem a koalícióban nem okoz „destabilitást”. Arra a kérdésre, hogy ki lesz Kiss Elemér utódja, Kovács László azt felelte: erre nem ő hivatott válaszolni.


Pokorni: a kormányfő adjon magyarázatot a történtekre


A Fidesz megdöbbentőnek tartja, hogy a kormány második embere, a miniszterelnök helyettese több korrupciós ügybe keveredett. Medgyessy Péter feladata ezután az, hogy magyarázatot adjon a történtekre – mondta Pokorni Zoltán pénteken Budapesten, újságírók előtt.


A fideszes politikus kijelentette: a miniszterelnök akkor jár el helyesen, ha haladéktalanul kivizsgáltatja a megkötött szerződéseket, és azt, hogy milyen további szerződések állnak Kiss Elemér ügyvédi irodája mögött. A miniszterelnöknek választ kell adnia arra is, kik azok az emberek a Miniszterelnöki Hivatalban, akik hónapokig leplezték a korrupciós szerződéseket”.


Herényi: „Hány Kiss Elemér van még a kormányban?”


A Magyar Demokrata Fórum a rend pártján áll és Kiss Elemér lemondása az a lépés, amely a rend visszaállítását szolgálja – nyilatkozta Herényi Károly az MTI-nek pénteken. Az MDF parlamenti frakciójának vezetője hozzátette: a kérdés az, hogy hány Kiss Elemér van még a kormányban.


A frakcióvezető szerint annyi politikai skandalum után, ami a kormányváltás óta eltelt időszakot jellemzi, várható volt, hogy ez eléri a személyeket is. Herényi Károly hangsúlyozta: “a gazdasági élet és a politikai szerepvállalás egy bizonyos mértéken túl nem összeegyeztethető, hiszen ilyen üres költségvetés mellett rendkívüli módon felértékelődik a kapcsolati tőke”.


Kuncze sajnálja, de megérti a lemondást


Az SZDSZ elnöke sajnálja, de megérti Kiss Elemér kancelláriaminiszter lemondását. Kuncze Gábor az MTI-nek úgy nyilatkozott: sajnálja Kiss Elemér távozását, mert – mint mondta – nagyon jó közigazgatási szakember, aki tisztességgel látta el munkáját. Másrészt megértem – tette hozzá, mert a kormány egyik támadási felületét akarta elhárítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik