Az In-Forrás Kht. gazdálkodásával összefüggésben több feljelentést is kapott a kormányváltást követően a rendőrség. Büntetőeljárást kezdeményezett több témában is ismeretlen tettesek ellen Keller László közpénzügyi államtitkár, majd a ma már végelszámolás alatt álló kht. új vezetése is. A rendőrségre eljuttatott dokumentumok többségében több tízmilliós kétes kifizetések vizsgálatára kérték a nyomozó hatóságot a feljelentők. Ezek sorába tartozik a Mavip Kft.-vel az internetes világrádió működtetésére kötött 150 milliós szerződés és az egykor a BM óvodájának otthont adó Stefánia úti ingatlan felújítása. Utóbbi munkálatokat 18 millió forintért végezte el egy cég, amely azonban az egyik feljelentés szerint kétszer nyújtotta be a számlát a kht.-nak. Mindemellett – szintén a feljelentések szerint – a kht. jelentős összegekért rendelt meg különböző tanulmányokat.
A fent említett ügyekben szakértők bevonásával vizsgálódik a szervezett bűnözés elleni igazgatóság. A saját gépkocsijának használatára megkötött szerződés miatt azonban a napokban gyanúsítottként hallgatták ki Kornyát. A rendőrség szerint okirat-hamisítást követett el, amikor visszadátumozta azt a bérleti szerződést, amely alapján hónapokra visszamenően felvette – az őt amúgy jogszerűen megillető – bérleti díjat. Kornya szabadlábon védekezhet.
Védője nem kívánta kommentálni a gyanúsítást, az ORFK-n pedig az üggyel kapcsolatban csak annyit mondtak: a feljelentésekben leírt többi állítással kapcsolatban a vizsgálat attól függően folytatódik, hogy mikor készülnek el a szakértői vélemények.
