Belföld

Varga beismerte, hogy kikérte László anyagát

A volt pénzügyminiszter állítja: nem készült másolat az akkori miniszterjelölt anyagáról.

Varga Mihály elismerte, hogy a kormányváltás előtt kikérte László Csaba akkori pénzügyminiszter-jelölt személyi anyagát, másolat azonban nem készült – állítja. Erre azért volt szükség, hogy megvizsgálják: László 1999-ben jogosultan vagy jogosulatlanul vett-e fel a PM-től több mint 12 millió forint végkielégítést. A vizsgálat szerint jogosan.


László Csaba pénzügyminiszter egy hozzá intézet kérdés kapcsán a Pénzügyminisztérium Humánpolitikai Főosztályához fordult, kérve saját személyi anyagainak kiadását, amelyek azonban nem voltak a helyükön – közölte a tárca szerdán.

László személyi anyagai később előkerültek, ám eközben kiderült, hogy azokat a jelenlegi miniszter jelölését követő héten Puskás András, Varga Mihály akkori pénzügyminiszter kabinetfőnöke kikérte, majd egy nappal később titkárnője visszavitte. Varga Mihály és Puskás András mai napig a minisztériumban dolgozó titkárnői elmondták, hogy a kérdéses időszakban másoltak régi személyi anyagokat, de nem tudták megmondani, hogy azok kinek az aktái voltak.


Varga beismerte a vizsgálat tényét


A költségvetési bizottság fideszes elnöke elismerte, hogy a kormányváltás előtt az ő és más volt minisztériumi munkatársak személyi adatait tartalmazó aktákat, köztük egy Medgyessy Péter miniszterelnökről szóló anyagot, kért ki Varga Mihály kabinetfőnöke. Varga Mihály közlése szerint egy bejelentés nyomán rendelt el vizsgálatot. Azt kívánta kideríteni, hogy László Csaba 1999-ben jogosultan vagy jogosulatlanul vett fel a Pénzügyminisztériumtól több mint 12 millió forint végkielégítést.


Erre azért volt szükség, mert a bejelentés alapján László Csabának nem a megfelelő szolgálati idő alapján számolták ki végkielégítését – jelezte Varga Mihály, hozzátéve, hogy a dosszié áttekintése után kiderült, a megfelelő szolgálati idő után számolták a végkielégítési összeget. A miniszterelnök aktáit a Gresham-ügy miatt kérték ki – közölte Varga.


A PM jelenlegi vezetése szerint a személyi anyagok lemásolása nem egyeztethető össze az adatvédelmi törvénnyel, ezért a pénzügyminiszter szerdán újabb belső vizsgálatot rendelt el annak kiderítése érdekében, hogy rajta kívül kiknek a személyi adatait kérte még ki az előző vezetés, és milyen céllal történt mindez.


Varga szerint az APEH-ügyről akarja elterelni a figyelmet a PM


Arra a kérdésre, hogy miért éppen a választásokat követően került sor erre a vizsgálatra, Varga Mihály azt mondta: nyilván egy leendő pénzügyminiszternek is vannak ellenségei, hozzá akkor érkezett a bejelentés, neki ezt akkor meg kellett vizsgálnia. Hangsúlyozta, hogy László Csaba dossziéját a vizsgálat során senki nem másolta le. Hozzátette: személyi adatok másolására csak akkor kerülhet sor, ha ahhoz az érintett hozzájárul.


A költségvetési bizottság elnöke számára nyilvánvalónak tűnik, hogy ez a hír azért szerdán került nyilvánosságra, mert a bizottság kora délután hallgatja meg a pénzügyminisztert és az APEH elnökét feltételezett adótitoksértés ügyében.


Persze nem biztos, hogy mindenki meghallgatja. Az Országgyűlés költségvetési bizottságának Veres János (MSZP) által beterjesztett, majd kormánypárti többséggel elfogadott indítványát ugyanis, hogy a helyszínen vizsgálják meg az APEH adatmentését és az adatok tárolásának körülményeit, a fideszes Varga Mihály és az MDF-es Font Sándor ellenezte. Szerintük a kormánypárti többség burkoltan zárt ülés elrendelését kéri, hogy a nyilvánosság kizárásával folytatódjon a bizottsági ülés. Az ellenzéki képviselők nem mentek át az APEH-székházba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik