Kovács László egy hete szlovák partnerének arra a januári felvetésére, hogy a szlovákiai magyarság oktatási támogatásának a módját a kormányközi kisebbségi vegyes bizottságban vitassák meg, azt válaszolta, hogy először személyesen találkozzanak.
Kovács fogalmazása alapján főleg azért, hogy megfelelő politikai irányt szabjanak a testület munkájának – írja a Népszabadság. Kukan most viszont újra megismételte: jövő csütörtöki eszmecseréjükön elsősorban abban kellene egyezségre jutniuk, hogy a vegyes bizottság elsőrendű feladata legyen felmérni, vajon a Szlovákiában élő magyar, illetve a Magyarországon élő szlovák nemzeti kisebbségnek sajátos helyzetéből adódóan milyen reális anyaországi támogatásra van szüksége anyanyelvi oktatása és művelődése korszerűsítése érdekében.
A Népszabadság megkeresésére a pozsonyi külügyminisztériumban elmondták, hogy nem kapták meg a módosított kedvezménytörvény-tervezetet. Miroslav Mojzita, a szlovák–magyar vegyes bizottság társelnöke pedig a lapnak nyilatkozva azt válaszolta, hogy erre a dokumentumra jelenleg Pozsonynak nincs szüksége, hiszen a két külügyminiszter a testület munkájáról tárgyal majd. Megbízható értesülések szerint azonban Kovács és Kukan a normaszövegről is véleményt cserél, keresve a nézetkülönbségek áthidalásának lehetőségeit.
Bugár Béla, az MKP elnöke az elmúlt pénteken Budapesten Orbán Viktort tájékoztatta a jogszabály módosításával kapcsolatos álláspontjáról, majd telefonon Kovács Lászlóval is konzultált. A Népszabadság úgy tudja: a Magyar Koalíció Pártja főleg azt szorgalmazta, hogy kerüljön vissza a szövegbe az „egyetemes magyar kultúrnemzet” fogalma. Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakciójának vezetője érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy továbbra sem hajlandók közvetíteni a két kormány között.
