Belföld

Szenes lesz az új vezérkari főnök

Szenes Zoltán vezérőrnagy mellett döntött a vezérkari főnöki poszt három várományosa közül Medgyessy Péter miniszterelnök – értesült a Népszabadság. A honvédség szakmai vezetőjét a honvédelmi miniszter javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki.

A felterjesztés előtt a védelmi tárca vezetője, Juhász Ferenc konzultált a kormányfővel. A miniszter három jelöltet mutatott be Medgyessynek: Szenest, Bali József vezérőrnagyot, a szaktárca védelempolitikai helyettes államtitkárát és Havril András altábornagyot, vezérkari főnökhelyettest.

A honvédelmi miniszter ugyanakkor még nem mondta ki a végső szót. A jelenlegi vezérkari főnök, Fodor Lajos december elején jelentette be Juhásszal közös sajtótájékoztatóján, hogy március elsejével távozik. A döntést a honvédségnél folyó védelmi felülvizsgálattal indokolták, amelynek célja a hadsereg átalakítása a NATO új irányelvei alapján. Márpedig „új műsorhoz új férfi kell”. Csakhogy a felülvizsgálat befejezése jelentősen, várhatóan legalább két hónapot csúszik. Juhász viszont az új vezérkari főnököt a rá váró feladatok alapján akarta kinevezni.

A kormányfő által kiválasztott 52 éves, nyelveket beszélő Szenes volt Magyarország első katonai képviselője a NATO-ban 1998. február és 1999. március között. Ezt követően első magyar tábornokként szövetségi beosztást kapott, a vezérkari főnök helyettese volt a NATO Déli Parancsnokságán Nápolyban, logisztikusként tevékenyen részt vett a Jugoszlávia elleni akcióban is. Egyébként egyes katonai körök éppen a logisztikusi (hadtápos) múltja miatt fogalmaznak meg kételyeket, és tartanák szerencsésebbnek a ranglétrát a csapatoknál végigjáró Havril előléptetését.

Szenes 1996 óta a harmadik vezérkari főnök lesz, minden kormányzati ciklusban új irányító került ugyanis a hadsereg élére. Végh Ferenc 1996. júniustól 1999. augusztusig volt vezérkari főnök. Távozása hátterében az akkori közigazgatási államtitkárral, Wachsler Tamással folytatott vitája állt. Végh Törökországban lett nagykövet, ahonnan egy közúti baleset miatt kellett hazatérnie. Szintén diplomáciai pályára készül Végh utóda, Fodor Lajos. A leköszönő vezérkari főnök – cáfolva a tárca politikai vezetésével szembeni nézeteltéréseket – közölte: előreláthatólag az ausztráliai Canberrában lesz nagykövet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik