A szövetség egyes tagjai és a műsorkészítő között vita alakult ki a műsor terjesztésére ezévtől érvényes új szerződéses ajánlat feltételeiről, mely elfogadása véleményük szerint olyan költségnövekedést és egyéb többletterhet ró a kábelüzemeltetőkre, amelyet azok előfizetőik és saját üzleti érdekeik védelmében nem tudnak vállalni.
Az ezzel kapcsolatos tárgyalások már hónapok óta folytak, de eddig nem vezettek olyan eredményre, amelyet a felek elfogadhatónak tartanak. A fenti kódolás azt is eredményezte, hogy a műsorkészítő az üzleti tárgyalások szerdai tervezett utolsó fordulója előtt — a kábeltelevíziós szakmában eddig példa nélkül álló módon — a szerződést alá nem írók többségénél (azoknál, akik szerződés hiányában a fenti okok miatt nem rendelkeznek érvényesített smart kártyával) elsötétítette a műsort nézni kívánó előfizetők tv készülékeit, feltehetőleg ezzel kívánva nyomást gyakorolni az érintett, döntően kistelepülési hálózatokat üzemeltető szolgáltatókra.
A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség nem ért egyet azzal, hogy a műsorkészítő és a műsorelosztó kábeltelevíziós szolgáltatók közötti vitában a műsorkészítő — visszaélve a műsorelosztó kiszolgáltatott helyzetével — a vita lezárásának eszközeként a vevőberendezés letiltását vesse be.
Ahol a fenti vita miatt jelenleg nem látható a Filmmúzeum műsora:
Fót, Isaszeg, Gödöllő(részben), Göd, Csömör, Püspökszilágy, Kisnémedi, Vác, Kosd, Törtel, Sződ, Sződliget, Csorvás, Battonya, Pogány, Egerág, Drávaszabolcs, Harkány, Vokány, Magyaratád, Kőszeg, Mohács(részben), Edelény, Berente
