Belföld

Az egészségügyi miniszter piacosítaná a mentőszolgáltatást

Nézeteltérés van a szaktárca és a mentőszolgálat között arról, hogy miként oldják meg a miniszterelnök által is meghirdetett mentőautó-cseréket - írja a Magyar Hírlap. Csehák Judit szakminiszter elképzelhetőnek tartja a betegszállítás piacosítását, új autók vásárlása helyett a gépkocsik – vagy akár a szolgáltatás – bérlését.

Ötvenkét baranyai település tiltakozik amiatt, hogy náluk csak reggel hét és délután öt óra között van esetkocsi és mentőorvos. Hiányzik 850 mentőautó, a 210 mentőállomás fele felújításra szorul, a másik felét pedig azonnal be lehetne zárni, mert tarthatatlan állapotok uralkodnak – ismerte el Csehák Judit miniszter egy hétvégi szakmai konferencián. A szaktárca vezetője a miniszterelnök által bejelentett Európa terven belül tervezett felújításokról és a fejlesztésekről a napokban konzultál a mentőszolgálat vezetésével, jelenleg némi szakmai különbség van a tárca és a mentőszolgálat között.

Csehák Judit úgy látja, hogy a mentőszolgálat túlságosan centralizált, holott egy adott települési önkormányzat területén működik, ott például központosított ügyeleti szolgálatot is el tudnának látni.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt elismerte, hogy a mentőállomások többsége rossz állapotban van – és ez égető problémát jelent a mentőszolgálatnak –, de bezárásra nem százat, hanem 16-ot ítélt a területileg illetékes tiszti orvos. További 19 mentőállomáson csak a nap egy részében van orvos, a szolgálatot ezeken a településeken is 24 órássá szeretnék tenni. Ehhez viszont bérfedezetre és megfelelő szakemberre van szükség. Ma már ugyanis egy mentőorvos kevesebbet keres egy kórházi orvosnál, miközben lényegesen nagyobb teher hárul rá – mondta a szóvivő.
[Magyar Hírlap]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik