Belföld

Hazájába látogatott az egykori görög király

Görögország korábbi uralkodója, Konstantin király 24 órás látogatásra hazájába érkezett. A király a vallási hagyományoknak megfelelően kereste fel ősei sírját azon a birtokon, amely egykor az uralkodócsalád tulajdonába tartozott.

Az ex-uralkodó az athéni repülőteret végül magánrepülőgépen hagyta el, méghozzá Spanyolországba felé, miután ott lakik lánya. Konstantin előzőleg athéni városnézést iktatott be programjába, és néhány nem hivatalos jellegű találkozón is részt vett.

A király nem nyilatkozott a médiának. Konstantin utoljára 1993-ban járt Görögországban, amikor Olaszországból egy menetrendszerű járatot vett igénybe. A görög kormány szóvivője, Hrisztosz Protopappasz szerint az ex-király előre értesítette a hatóságokat, a görög követséget utazásáról, és arról, hogy szeretne megemlékezni hozzátartozóiról.

A király a schengeni egyezménynek megfelelően lépte át a görög határt, mint egy EU-ország által kibocsátott útlevél birtokosa. Vezetékneve helyén a ”de Grecia” titulus állt, ami „görögországinak” felel meg, ha magyarra fordítanánk.

Az egykori király egyike azoknak az európai látogatóknak, azoknak a millióknak, akik 2003-ban felkeresik Görögországot, nem több, és nem kevesebb – mondta Protopappasz. A király görög útlevéllel nem léphetne be az országba, amíg nem mond le korábbi címéről, és nem használ vezetéknevet – hangzik a görög kormány álláspontja.

A görög király 2004-ben újra Athénba látogathat, hiszen tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Márpedig a NOB és a görög állam egyezményt kötött az ötkarikás játékok megrendezése kapcsán arról, hogy minden NOB-tag részt vehet a jövő évi olimpián – minderről Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke nyilatkozott az Eleftherotypia görög újságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik