Nem először utazott használt autójában Németország felé Vinnai Balázs és Pecsenye Roland 1999 tavaszán, hiszen a két alig húszéves miskolci

Vinnai Balázs és Pecsenye Roland
egyetemista akkor már rendelkezett „üzleti kapcsolatokkal” Európa legnagyobb gazdaságában. A gyerekkori barátok 1997-ben alakított cége, az Interactive Net Design (IND) Kft. már korábban is elvállalt kisebb-nagyobb megbízásokat internetes honlap fejlesztésre.
Egy mentoruk tanácsára – jóllehet Németországba tartottak – Bécsbe fordultak vissza. Az autójukat ilyen alkalmakkor szállásként is használó fiuk másnap nem minden izgalom nélkül és kicsit összegyűrődve mutatkoztak be a Brokat szoftvercég régiónkért felelős ügyvezetőjének, aki valóban üzleti lehetőségeket és társat keresett nálunk. A kis miskolci start-up cég attól kezdve a Brokat partnereként kezdett dolgozni, s egyre komolyabb feladatokat kapott tőlük.
A Brokat-sztori
Az 1994-ben alapított Brokat AG a frankfurti Neuer Markt tőzsdeszekció egyik sztárja volt és 2001-ben a Nasdaqon is a blue chipek közé választották. A cég az e-banking területén és a mobil-bankingben a kilencvenes évtized második felében a vezető megoldásszállítóvá vált. A német piacon 90 százalékos részesedést mondhattak magukénak, és Európában is 40 százalékot fedtek le. A bukás oka nem kizárólag az internet-lufi kipukkanásában keresendő. Rossz időben döntöttek az akvizíciók mellett és pont a részvényárfolyamok 2001-es csúcsán vásároltak be Amerikában 2 milliárd dollárért. Az amerikai részleget – nagy veszteséggel – 2002 elején el kellett adniuk, Németországban kettévált a társaság: a nagyobbik egység Encorus néven a mobiltechnológia felé orientálódik, az e-finance-t a DataDesign viszi tovább, amely megtartotta a Brokat márkanevet.
Vinnai Balázs nem tagadja, hogy óriási szerencséje volt társaival: Pecsenye Roland mellett Nyíri Józseffel és Simon Gáborral: alig néhány évvel később, 2003 januárjában az IND vásárolta meg a frankfurti Neuer Markton és a Nasdaqon is jegyzett Brokat egyik utódcégét. Így a 36 fős, és tavaly mintegy 1,2 millió eurós árbevételt produkáló miskolci vállalkozás lett a tulajdonosa az 5,7 millió eurós forgalmú, de veszteséges DataDesign Stuttgart GmbH-nak.
Időközben az IND a Deloitte & Touche közép- és kelet-európai Fast 50 listájának első helyezettje lett, bizonyítva, hogy miskolci központtal is lehet gyorsan növekedni. Ez a növekedés pedig a világos specializálódásnak köszönhető. A kezdetekkor, még gimnazistaként csupán annyi volt a koncepciójuk – ismeri el Vinnai -, hogy kortársaikhoz képest alapos internetes ismereteiket némi készpénzzé tegyék.
Az egy utcában felnövő négy „üzlettárs” kihasználta ismeretségeit, így például a megyei kórház internetes megjelenését is kialakíthatták. De ezzel még nem nyújtottak semmi rendkívülit, hiszen Miskolcon is többen csináltak hasonlót. Az igazi különbséget az jelentette, hogy Pecsenye Roland a német piacról is szerzett néhány megrendelést. Az egyetemistáknak ezáltal sikerült az, ami csak néhány magyar szoftvercégnek: kiléptek a nemzetközi piacra, érvényesítve ezzel a magyar munkaerő két óriási versenyelőnyét, a megbízható szakmai színvonalat és a kedvező árat.
Bérmunkás kezdet
A Brokat-kapcsolat első lépésben csupán bérmunkában merült ki. Később azonban térségbeli projekteket – mindenekelőtt az akkor még Bank Austria Creditanstalt e-banking megoldásait és a CIB hasonló fejlesztését – bízták rájuk, először mint alvállalkozókra, de később fővállalkozóként is ők szerepeltek.
Az újabb áttörést az hozta, amikor külföldi bankoknál is az IND jelent meg vállalkozóként. Ez pedig 2001-ben történt, amikor is a máltai Bank of Valetta döntött a Brokat-megoldás és az IND mint kivitelező mellett, mert addigra a cég technológiai tudása a legfejlettebb volt a partnerek között. „A Brokat ekkor már számos problémával küzdött, nem tudta vállalni a projektet” – idézi fel Vinnai.
Az IND Brokat AG (e-banking szoftvert fejlesztő cég) számára bérmunkában végzett fejlesztései azonban lehetővé tették, hogy külföldön is tapasztalatokat szerezzenek, nagynevű megrendelőjük becsődölésével pedig egyedülálló lehetőséghez jutottak: nemcsak megszerezték részben saját technológiájukat, hanem a mostani lépéssel a vállalat egy részét – a stuttgarti irodát – megvásárolva ügyfélkörhöz és üzleti kapcsolatokhoz is jutottak.
Senki sem próféta saját hazájában
Persze senki sem lehet próféta a saját hazájában, vagyis itthon talán még nagyobb ellenállással kellett megbirkózniuk, mint külföldön. A magyarországi partnerek kiválasztásában az IND szerencsésnek bizonyult. A jól hangzó Brokat mellett egy szintén elismert hardvercéggel, a Sun Microsystems magyar leányvállalatával álltak össze.
Üzletileg is komoly előnyt jelentett, hogy akkor a Sun nem akart fővállalkozóként fellépni, elsősorban a „vasak” eladásában volt érdekelt. Így a két nemzetközileg jelentős partnerrel a háttérben már szóba állt az IND-vel a CIB. És nem bánta meg, hiszen 2002-ben az év internetes bankja lett.
Az IND végig kitartott amellett, hogy tovább kell növekedni. Pedig nem egyszer komoly kísértésnek kellett ellenállniuk. Az IT-boom idején gyakran jöttek a felvásárlási ajánlatok, maga a Brokat is be akart szállni 2000 táján. A fiúk komolyan vették az ajánlatokat, de a végén mégis a függetlenség mellett döntöttek, s nemrég ők tehettek ajánlatot a DataDesign stuttgarti részlegére. Elsősorban nem a technológiájukra fájt a foguk, hanem a piacukra.
