A magyar számviteli szabvány (HAS) alapján készített nem auditált, konszolidált, csütörtökön közzétett gyorsjelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele 18,52 százalékkal 32,40 milliárd forintra emelkedett tavaly.
A gyorsjelentés leszögezi, hogy az árbevételnél jobban növekvő eredmény a csoport hatékony és költségtakarékos gazdálkodásának tudható be. A forint erősödése miatt az exporttevékenységből származó bevételek 700 millió forinttal csökkentek, amelyből 416 millió forint jelentkezik a pénzügyi kiadásoknál, a fennmaradó rész az árbevételt csökkentette. Az exportértékesítés összességében 18,95 százalékkal 11,62 milliárd forintra emelkedett.
Az árbevételt 151 ezer tonna késztermék értékesítésével valósították meg, ami a bázisidőszakot 15,5 százalékkal haladja meg. A mennyiségi növekedésen belül változott az összetétel, megnőtt a zöldség alapú készítmények súlya a teljes értékesítésen belül, részesedése egy év alatt 74,5 százalékról 78,9 százalékra emelkedett.
Az árbevételen belül bár a belföldi értékesítés 64,2 százalékot jelentett a forintértéket tekintve, ugyanakkor az eladott áru mennyiségét figyelembe véve csupán 44,47 százalék volt. Ennek oka, hogy a belkereskedelemben eladott 67.194 tonna késztermék 11 százalékos bővülésén belül elsősorban a drágább áruk eladása növekedett.
Az értékesítés közvetlen költségei 2002-ben 14,52 százalékkal 24,94 milliárd forintra emelkedtek. Ez a gyorsjelentés szerint a forint erősödése miatt olcsóbb import alapanyagok, valamint a termelési struktúra racionalizálásának eredménye. Az értékesítés közvetett költségei 33 százalékkal 5,21 milliárd forintra emelkedtek tavaly. Az inflációnál jóval nagyobb mértékben növekedő költségtételt a gyorsjelentés azzal magyarázza, hogy a forgalmon belül nagyobb súlyt képviselő gyorsfagyasztott Igló termékek költsége lényegesen magasabb a többi terméknél, illetve tavaly többszörösére növelték a marketing kiadásokat.
Az üzemi tevékenység eredménye 46,81 százalékkal 1,83 milliárd forintra nőtt. A Globus értékcsökkenéssel korrigált üzemi eredménye 2,59 milliárd forint volt, ami 52,27 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi szintnél. A Globus tavaly 273 millió forinttal több értékcsökkenést számolt el, a kukorica és a borsó termékeknél végrehajtott jelentős kapacitásbővítő beruházások miatt.
Az adózás előtti eredmény 60,44 százalékkal 1,75 milliárd forintra nőtt tavaly. A társaság jegyzett tőkéje 2002-ben nem változott, 2,2 milliárd forint maradt, míg a saját tőke 11,26 százalékkal 15,53 milliárd forintra nőtt.
