A volt szakminiszter rámutatott arra, hogy több mint 200 ezer ember megélhetése függ közvetlenül az acélgyártóktól. Az ellenzéki képviselő azt kérdezte a minisztertől: mit kíván tenni a gazdasági tárca a magyar acélipar megmaradt és versenyképes üzemeinek működéséért.
Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter elmondta: a hazai acélipar válsága a kilencvenes években kezdődött el. Megjegyezte, hogy az uniós tárgyalások eredményeként 2006-ig támogathatják azt az acélipari szerkezetváltást, amit évek óta végre kellene hajtani. Az unió illetékeseivel tárgyalnak arról, hogy a piacvédelmi intézkedéseket fenntarthassák és állami támogatásban részesíthessék a kutatási tevékenységet.
A tárca illetékesei közbenjártak abban érdekében, hogy az energiaforráshoz ugyanolyan feltételekkel jussanak hozzá az üzemek. Ennek eredményeképpen, úgy tűnik, hogy megegyezés jön létre a DAM Steel esetében – tette hozzá. Fónagy János nem fogadta el Csillag István válaszát, az Országgyűlés viszont megszavazta azt.
