Belföld

High-tech park épül az Erzsébet téren?

Kovács Kálmán informatikai miniszter néhány hete még high-tech park építéséről beszélt, Medgyessy Péter miniszterelnök ma Magyar Design Központot ígért. Információink szerint a kettő egy és ugyanaz.

Medgyessy Péter mai beszédében azt ígérte, hogy az Erzsébet téren a kormány Magyar Design Központot nyitna. Információnk szerint ez az ötlet tulajdonképpen azonos az informatikai miniszter által beígért high-tech park illetve az azon felépülő jövő háza gondolattal.

Kovács Kálmán néhány hete, Japánban tett látogatása után beszélt a high-tech park ötletéről, ahol a nagyközönség a legújabb információtechnológiai fejlesztésekkel ismerkedhetne meg. Az egyik lehetséges finanszírozó a Sony lenne, aki jó promóciós lehetőséget látott a tervben. Hasonló Sony-ház egyébként a világ néhány nagyvárosában, többek között Berlinben már működik.

„A játékos oktatócentrumnak 2004. május 1-jén, az ország EU-csatlakozása napján kellene megnyílnia” – mondta akkor Kovács Kálmán, aki már akkor jelezte, hogy frekventált helyet igyekeznek keresni a létesítménynek.

Persze egyelőre rejtély, hogy a projekt elnevezése hogyan tudott ekkorát változni: hogyan lett high-tech parkból Magyar Design Központ?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik