Hivatalosan azok élettársak, akik házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben élnek. A bírósági gyakorlat – az Alkotmánybíróság 1995-ös határozata nyomán – élettársi viszonyként ismeri el az azonos neműek közötti kapcsolatot is.
– Az élettársi kapcsolatot nem mindig tudatosan választják a párok, sokan csak úgy belesodródnak – magyarázza Tóth Olga szociológus. – A bizonytalanság, az elköteleződéstől való félelem, a rossz tapasztalatok sok fiatalt visszariasztanak a házasság intézményétől. A mai huszonévesek amúgy sem szeretnek felnőni. Világjelenségnek számít, hogy az egyetemet végzett, jól kereső ifjak otthon laknak. A mama főz rájuk, vasalja az ingeiket, és nem kérdezi meg, hogy merre jártak az éjszaka. A kutatások azt mutatják – a közvélekedéssel ellentétben –, hogy a fiatal férfiak igénylik inkább a biztonságot nyújtó tartós kapcsolatot és nem a lányok.
Az élettársi kapcsolatok Tóth Olga szerint két jól elkülöníthető csoportra oszthatóak. Az elsőbe azokat sorolhatjuk, akik hosszú éveket töltenek el egymás mellett anélkül, hogy gyermekük születne, illetve közös vagyont halmoznának fel. Ez a laza kötődés főként az özvegyekre és az elváltakra jellemző. A másik csoportba azok a fiatal párok tartoznak, akik tulajdonképpen próbaházasságként élik meg a helyzetet. Ám ha jön a gyerek, akkor többnyire megtartják az esküvőt. (A bírói gyakorlat válás esetén a házasság előtti élettársi kapcsolatot egyszerűen hozzászámolja a házas évekhez.)
[Népszabadság]
