„Powell koholmányai” című cikkében az al-Dzsumhúrija iraki újság „hazugsággal és bizonyítékok fabrikálásával” vádolta meg az amerikai kormányzatot.
Az asz-Szaúra című napilap, a kormányzó Baath párt szócsöve szerint az Egyesült Államok azért hangoztatja, hogy Irak „tiltott fegyvereket rejteget, hogy nyitva hagyhassa a fegyverkezési aktát, fenntarthassa az 1990-ben elrendelt ENSZ-embargót és ürügyet találjon az agresszióra”.
„Powellnek nincs semmilyen kézzelfogható bizonyítéka, és nincsenek más információi, csak a hírszerző szolgálatok által hamisítottak” – tette hozzá az újság, amely egyúttal feltette a kérdést: „miért nem adta át bizonyítékait Powell az ENSZ felügyeleti, vizsgálati és ellenőrzési bizottságának (UNMOVIC) az ellenőrök iraki küldetésének 70 napja alatt?”
Irak szerdán felszólította az arab országokat, hogy ne bocsássák az Egyesült Államok rendelkezésére létesítményeiket az Irak elleni támadáshoz.
Powell multimédiás meggyőző showja
Amerikai tisztségviselők kiszivárogtatása szerint Powell a biológiai fegyvereket előállító laboratóriumokról készült műholdas felvételekkel, iraki vezetőknek a fegyverprogramot taglaló rögzített vagy lejegyzett beszélgetéseivel próbálja majd meggyőzni a kétkedő világot, hogy Irak eltitkolta tömegpusztító fegyvereit, és leszereléséhez háborúra lehet szükség.
A Reuters jelentése szerint az amerikai külügyminiszter „multimédiás előadása” kínálkozik az utolsó és egyben legjobb alkalomnak arra, hogy meggyőzze az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségeseit. Powell valószínűleg rá fog mutatni: az iraki tisztségviselők előre tudták, hol fognak szemlét tartani az ENSZ-fegyverzetellenőrök, mert lehallgatták a szakértők telefonjait, szállodai szobáit és konferenciatermeit – ahogyan a brit kormány egy nemrégiben közzétett jelentése állítja.
Utalni fog egy iraki disszidens vallomására is, amelyben az illető mozgatható vegyi laboratóriumokról beszélt, valamint bizonyítani próbálja az Irak és az al-Kaida, illetve más terrorcsoportok közötti kapcsolatokat. Ezeket egyébként cáfolta a brit titkosszolgálat három hete írt és Tony Blair brit kormányfőnek előterjesztett jelentése, amelybe a BBC bepillantást nyert és szerdán kiszivárogtatott. A jelentés szerint a kezdeti, puhatolózó kapcsolatfelvétel a bizalmatlanság és az összeegyeztethetetlen ideológiai ellentétek miatt kudarcba fulladt.
Minimális tömegpusztító fegyver lehet csak Irakban?
Hans Blix, az ENSZ Irakban tevékenykedő fegyverzetellenőreinek vezetője vitatta kedden azt az ismétlődő amerikai állítást, hogy Irak minden eszközzel meg akarja hiúsítani az ENSZ-szakértők munkáját, amelynek célja az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelésének ellenőrzése. Másfelől figyelmeztette Bagdadot: mindent meg kell tennie, hogy meggyőzze teljes együttműködéséről a nemzetközi közösséget. Mint mondta, lényegi együttműködést vár el az iraki vezetőségtől.
Scott Ritter, az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését ellenőrző ENSZ-szakértők korábbi vezetője szerdán hevesen kikelt az Egyesült Államok egyre közelebbinek tűnő iraki háborúja ellen, figyelmeztetve arra a veszélyre, hogy az arab ország elözönlése hosszú időbe kerülhet, és terrorcselekmények sorozatát válthatja ki.
Ritter 1991 és 1998 között vezette az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését ellenőrző ENSZ-szakértők csapatát. Mostani nyilatkozata szerint, amelyet az AP idézett, már az általa vezetett ENSZ-ellenőrzések idején megerősítést nyert az iraki tömegpusztító fegyverek 95 százalékának megsemmisítése.
A brit külügyminiszter kevés esélyt lát a békés rendezésre
A The Times című újságban szerdán megjelent írásában Jack Straw brit külügyminiszter úgy vélekedett: egyre halványabb a válság békés rendezésének reménye, miután az ellenőrök nyílt kérdéseire nem érkezik iraki válasz. Straw szerint az ellenőrzések meghosszabbítása, amelyet legutóbb Jacques Chirac francia elnök indítványozott, csak haszontalan időpocsékolás lenne Irak együttműködése nélkül.
A BT soros elnökségét betöltő Németország külügyminisztere a ZDF tévének adott szerdai nyilatkozatában azon meggyőződésének adott hangot, hogy Irakot katonai akció nélkül – az ENSZ 1441. számú határozatának végrehajtásával – is le lehet fegyverezni, egyúttal egy esetleges háború humanitárius és biztonságpolitikai következményeire figyelmeztetett. Joschka Fischer ismételten megerősítette: Németország nem fog részt venni egy Irak elleni hadjáratban. Fischer a BT-ülést követően, pénteken II. János Pál pápával találkozik – közölték szerdán Rómában. A római katolikus egyház feje határozottan elutasítja az Irak elleni háborút.
Kuvait szerdán nyilvánosságra hozta: biztonsági okok miatt légterének lezárását tervezi az Irak elleni háború kitörésekor. A Pentagon F-117A típusú „Stealth” – magyarul „Lopakodóként” ismert – vadászbombázókat vezényelt a Perzsa-öböl térségébe a Holloman légibázisról, Új-Mexikóból. A hagyományos radarok számára szinte „láthatatlan” harci gépek kulcsszerepet játszottak az 1991-es öbölháború idején. A délszláv válságban való, 1999-es bevetésük óta először kaptak most vezénylést egy esetleges háborús övezetbe.
