Belföld

Feleségek, sógorok segítenek a képviselőknek

Ki a feleségét, ki a lányát, fiát, ki pedig a sógorát alkalmazza havi 120 ezer forint juttatásért, hogy országgyűlési képviselői munkáját segítse.

A Magyar Hírlap információi szerint a Fidesz frakcióvezetője januárban kérette be a képviselők önéletrajzait, melyekből kiderül: a honatyák fiaikat, lányaikat, feleségeiket foglalkoztatják a parlamenti munkát elősegítendő.

A honatyák a képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény szerint egy alkalmazottat foglalkoztathatnak. A politikus alkalmazottját határozott idejű szerződéssel, mandátuma időtartama alatt munkajogi vagy polgári jogi jogviszonyban foglalkoztathatja, a képviselői alapdíj 60 százalékáért, azaz havi 120 ezer forintért. A szerződést a képviselő köti alkalmazottjával, ellenjegyzést az Országgyűlés hivatala ad. Ezt az ellenjegyzést a gyakorlatban általában a frakcióvezetők teszik meg. A Fideszhez a kisgazdáktól áttérteket Turi-Kovács Béla fogta össze.

Áder János igencsak meglepődhetett a névsoron, hiszen az egykori kisgazdák közül mindössze két önéletrajzban nem fedezhető fel a honatya és alkalmazottja közötti rokoni szál. Turi-Kovács Béla feleségét foglalkoztatja, akinek az önéletrajzából kiderül, hogy az egykori szentendrei ügyvéd felesége, aki kereskedelmi szakközépiskolát végzett, majd értékbecslést és ingatlanközvetítést tanult, illetve vendéglátó-ipari üzletvezetői képesítést szerzett, 18 évig foglalkozott egy meg nem nevezett szentendrei ügyvédi iroda vezetésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik