Forgó Ferenc, a befektetési alapot kezelő Európa Alapkezelő Rt. egyik tulajdonosa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az ingatlanalapok az elmúlt egy-két évben megduplázták részesedésüket a teljes befektetési alapokban kezelt vagyonban.
Hozzátette azonban, hogy ennek aránya még most is csak 2 százalékot ér el, szemben a fejlett országokra jellemző 7-8 százalékkal.
A társaságot 1992-ben alapították, az ingatlanbefektetési alapot 1991-ben indították. A kezdetben 500 millió forintos tőke ma már megközelíti a 7,5 milliárd forintot.
A tulajdonos méltatta, hogy az ingatlanalap teljesítménye az állampapírokénál magasabb hozamot biztosított. Példaként elmondta, hogy az éves szintre vetített hozam az indulástól 13,14 százalék volt.
A befektetési stratégiák közül kiemelte a különböző ingatlantípusok közötti diverzifikációt. Az alap portfóliójának 20 százaléka likvid eszközökből áll, az irodák 10 százalékot, míg az ipari logisztikai területek 17 százalékot tesznek ki.
Török Mihály, az alapkezelő rt. vezérigazgatója a főbb befektetések közül kiemelte a dunaharaszti logisztikai központot, a szadai logisztikai csarnokot, illetve Újpesten egy irodaházat és hévízi lakásokat. Hangsúlyozta, hogy induláskor a lakóingatlan-piac változékonysága miatt alig fektettek be lakóingatlanba, ami a piac stabilizálódásával várhatóan növekedni fog.
A közeljövő befektetési tervei közül Forgó Ferenc megemlítette, hogy a portfólió belső arányainak fenntartásával növelni kívánják az ingatlanbefektetéseket, illetve a bérirodák számát. – Jelenleg mintegy egymilliárd forint értékű befektetési lehetőséget készít elő a társaság – tette hozzá.
