Nem csökken a havazás intenzitása a főváros térségében, így a közterület-fenntartók komoly kihívással néznek szembe. A munka során azok az utak kapnak prioritást, amelyeken a tömegközlekedés is zajlik.
Ingyenes lenne a BKV a nagy havazások idején
A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció szeretné, ha ingyenes lenne a tömegközlekedés azokon a napokon, amikor a hó miatt ellehetetlenül a budapesti közlekedés, ennek érdekében hatáskört biztosítanának a főpolgármesternek, hogy engedélyezhesse a BKV járművein a jegy nélküli utazást. Ezt Kupper András frakcióvezető-helyettes nyilatkozta kedden. A fideszes politikus elmondta: szabad kezet adnának a főpolgármesternek abban, hogy egy-két napig, amíg a közterület-fenntartó rt. el nem takarítja a havat az utcákról, ingyenessé tegye a tömegközlekedés.
Kupper András hangsúlyozta, hogy egy ilyen intézkedés többszörösen pozitív hatást eredményezne, általa elérhetnék, hogy sok autós inkább a BKV járműveit válassza. Ezáltal kisebb lenne a járműforgalom az utcákon, és a tömegközlekedés is hatékonyabbá, gyorsabbá válna. Előny származna abból is, hogy kevesebb lenne a hóban elakadt személygépkocsi, és így a közterület-fenntartó vállalat zavartalanul végezhetné az utak takarítást. Kupper András közölte, hogy legközelebb, amikor a Fővárosi Közgyűlés elé kerül a BKV tarifaügye, megteszik javaslatukat.
Lesz mit lapátolni, az előrejelzések szerint holnap délig nem is változik jelentősen a helyzet, így néhol akár félméteres lehet a hóréteg vastagsága. Ennek oka az ország középső része fölött keringő, lassan kelet felé mozgó önálló ciklon, amelynek középpontja a főváros fölött van.
Az intenzív sózás és takarítás ellenére a BKV hegyi járatai közül a 29-es autóbusz és a 41-es járat átmenetileg csak rövidített útvonalon közlekedett, a 27-es autóbusz is csak a Búsuló Juhászig jár.
Tolna, Baranya, Bács-Kiskun megyében a havazás helyenként havas esőre, ónos esőre váltott át. Különösen nehezen járhatók a Mohács és Baja környéki utak a lefagyott ónos eső miatt.
Az ország középső részén az M1-es autópályán Bicskéig, az M3-ason Gödöllőig, az M5-ösön Újhartyánig, az M7-esen pedig Székesfehérvárig terjedt az intenzív havazás. Romlottak a látási viszonyok, a látótávolság 100-200 méterre csökkent.
A Komárom-Veszprém vonaltól nyugatra és a keleti országrészben sok helyen még nem hullott csapadék, az útburkolat száraz, és köd sem akadályozza a forgalmat.
A 64-es főút 2-es kilométerszelvényénél, Simontornya és Igal között kora reggel keresztbefordult egy kamion, és a műszaki mentés befejezéséig nagy torlódást okozott.
A BKV többi járata közlekedik, és a villamospályákon a váltók folyamatos tisztításával gondoskodnak a villamosforgalom zavartalan fenntartásáról.
A Mávinform tájékoztatása szerint kedden helyreáll a nemzetközi vasúti közlekedés Szlovákia és Magyarország között, ugyanis hétfőn késő este befejeződött a szlovák vasutassztrájk.
Az utazás előtt azonban ajánlatos a pályaudvarokon és a MÁV információs csatornáin tájékozódni az induló vonatokról.
