Évente legalább háromezer olasz, többségében erős dohányosról derül ki, hogy szájüregükben tumorok keletkeznek. Az esetek 15 százalékában a rákos megbetegedés annyira szétterjedt, hogy a tumort nem lehet az ismert sebészeti beavatkozásokkal eltüntetni, hanem az állkapocs amputációjára van szükség. Ilyenkor általában különböző végtagokból nyernek csontrészeket, amelyekkel pótolják a tumor miatt eltávolított részeket. Ezek a megoldások azonban nem nevezhetők kedvezőnek, ugyanis a pácienseknek – a toldások miatt – problémájuk lesz az evéssel, a beszéddel, és komoly pszichológiai megterhelést is jelent eldeformálódott arcuk látványa.
Rómában a Regina Elena kórház sebésze, Giuseppe Spriano és csapata korábban úgy próbálta megoldani az amputációval járó nehézségeket, hogy a rákban szenvedő betegek állkapocscsontját ideiglenesen távolították csak el. A fertőzött részt folyékony nitrogénbe tették, hogy megszabadítsák azokat a tumoros sejtektől. Az immár sterilizált állkapcsot ezután újra visszaültették a betegbe.
A 80 éves férfi esetében azonban ez az eljárás nem járt volna sikerrel, ugyanis a rákos sejtek túlságosan elszóródtak, a sterilizálás nem hozta volna meg a kellő eredményt. Az idős emberbe beültetett állkapocs egy 39 éves donoré volt, aki Cesenában karácsony előtt két héttel agyvérzésben hunyt el.
A donor állkapcsát a nemzeti csontbankba, a bolognai Rizzoli Ortopédiai Intézetbe szállították. Itt sugárkezelésnek vetették alá, majd -196 fokra hűtötték. A fagyasztással sikerült sterilizálni, ezzel is csökkentették a kilökődés esélyeit.
Amikor kiderült, hogy a már kezelt testrész illik a nyolcvanéves páciens arcszerkezetéhez, elkezdődhetett a világ első állkapocs-átültetése.
A sebészi beavatkozás 11 órán át zajlott. Bár a műtét az első vizsgálatok szerint sikerült, Spriano professzor közölte, még túl korai lenne kijelenteni, hogy a beültetett állkapocs elvégzi majd a feladatát. „Néhány éven át figyelemmel kell kísérnünk a páciens életét, és akkor tudjuk csak kijelenteni, hogy az átültetés sikerrel járt, és ezzel megállítottuk a rák terjedését” – mondta a professzor.
