Belföld

Nagyobb a vártnál az Ericsson vesztesége

A svéd Ericsson, a világ legnagyobb mobiltelefon hálózatokat gyártó vállalkozása a vártnál nagyobb negyedik negyedéves veszteségről számolt be hétfőn, viszont várakozásai szerint gazdálkodása a következő negyedévben már stabilizálódik. Az eredményközlés után 10 százalékot esett a cég részvényárfolyama.

Az Ericsson kiigazított adózás utáni vesztesége 2,2 milliárd svéd korona (256,3 millió dollár) volt a negyedik negyedévben az elemzői konszenzus csupán 1,5 milliárd koronára számított. A harmadik negyedévhez képest csökkent a veszteség, akkor 3,9 milliárd korona volt a passzívum, míg az egy évvel korábbi negyedik negyedévben 5,1 milliárd korona volt a vesztség.

Elemzők szerint csalódást okozott, hogy a társaság legfontosabb, mobiltelefon-rendszereket gyártó üzletága továbbra is veszteséges maradt. A társaság szerint idén a hálózatok iránti kereslet tíz százalékkal csökken a tavalyihoz képest. Ez nagyjából megegyezik a legnagyobb versenytársak, a Nokia és a Motorola prognózisaival. Az Ericsson közleménye szerint a gazdálkodás ennek ellenére stabilizálódhat az idei első negyedévben. A gyorsjelentés közzététele után az Ericsson részvények árfolyama 6,9 százalékkal zuhant a tőzsdenyitás előtti internetes kereskedelemben.
[More on FT.com]

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.