Belföld

BKV: közel vagy távol a béregyezség?

Figyelmeztető sztrájkra készülnek a Budapesti Közlekedési Vállalatnál és a magyar villamosiparban - tudta meg a Magyar Hírlap. Mindkét sztrájkfenyegetés azután hangzott el, hogy a szakszervezetek és a munkáltatók nem tudtak megállapodni az idei béremelés mértékében.

A BKV-nál tegnap este is folytak a tárgyalások, információk szerint egyelőre eredmény nélkül. Közben a január elején kétórás bérsztrájkot tartó Volán-dolgozók képviselőinek sikerült kompromisszumot elérniük a bértárgyalásokon, s már alá is írták a megállapodást.

A BKV Rt. vezetése – miután a szakszervezetek kilátásba helyezték, hogy a dolgozók figyelmeztető sztrájkba lépnek – a bértárgyalások tegnapi fordulójában délután 7,9 százalékra emelte béremelési javaslatát. A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke, Nagypál László tegnap este azt közölte, hogy körvonalazódik a megállapodás a béremelésről. Mindkét fél engedett, s a BKV ajánlata már közel jár az ő szakszervezetük 8 százalék körüli követeléséhez. A BKV egy másik szakszervezete a bértárgyalásokon harciasabbnak mutatkozó Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének elnökét, Barta Pált lapzártáig nem sikerült utólérnünk, ám ők korábban 9-10 százalékos béremeléshez ragaszkodtak. A cégvezetés ajánlatában már nincs feltételként az a létszámleépítés, amelyet Aba Botond vezérigazgató hétfőn említett. Barta Pál a többi szakszervezettel együtt elfogadhatatlannak tartja a további létszámleépítést. A buszosokkal együtt pedig elvetik azt is, hogy februártól legyen csak béremelés.
[Magyar Hírlap]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik