További bizonyítékok és nyomozás szűkséges ahhoz, hogy kiderüljön vajon végrehajtotta-e Irak azt az ENSZ-határozatot mely az ország tömegpusztító eszközeinek megsemmisítésére vonatkozik - mondta Hans Blix az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője, aki az Irakban nyomozó szakértők 60 napos munkájának eredményeiről számolt be. Meglehetősen segítőkészek voltak az iraki házigazdák a telephelyek bemutatásakor - fogalmazott Blix - és lehetővé tették egyes magánházak átkutatását is. Ugyanakkor Bagdad akadályozta tudósai meghallgatását és ódzkodott attól, hogy az U-2-es felderítőgépek az ország egész területe felett átrepülhessenek.
Ajánlott videó
- 13:03 GTA-borítót festett az égre repülőgépével a pilóták Piccasója
- 12:59 Hét alkotó lett a Nemzet Művésze, Fischer Iván autizmussal élő gyerekeknek ajánlotta fel életjáradékát
- 12:57 Udvaros Dorottya: Kavarog bennem, hogy mit jelent egyáltalán az, hogy én megbocsátok az anyámnak
- 12:47 Biztonságiakat alkalmaz a kosaras, akinek húsz zaklatóját az FBI figyeli
- 12:41 Összehívták a nemzetbiztonsági bizottság nyílt ülését az ügynökakták miatt
- 12:40 Kazánházba dugta, majd látástól vakulásig az állatok mellett gályáztatta az albérlőjét
- 12:31 Orbán Viktor Milánóban tárgyalt a fontos feladatokról
- 11:46 Közzétették az egészségügyi szakdolgozói bérrendezés részleteit
- 11:45 „Egy lépés előre, egy hátra: így nem lehet nagyot álmodni” – beleállt az olasz sajtó a gyatra AC Milanba
- 11:40 Megbukott a Cybertruck, a Tesla leállítja a gyártását
- 11:19 Már nincs a közmédiánál Mészáros Zsófia, visszatért korábbi munkahelyére
- 11:06 Ügynökakták: történész segít értelmezni a 6-os kartonok adatait
- 11:05 Korda György ismét pókert közvetít, ezúttal Sváby Andrással
- 11:05 Politikai földrengés Amerikában, mit áraznak a piacok? – az ÁKK vezérigazgatóját kérdeztük
- 10:49 Halálos iskolabusz-baleset történt Franciaországban
- 07:14 Bezárt az utolsó Update-üzlet is, felszámolás jön
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 11:46 Közzétették az egészségügyi szakdolgozói bérrendezés részleteit
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 10:49 Halálos iskolabusz-baleset történt Franciaországban
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
