Belföld

Alkotmánybírák: elnökválasztás előtti belső viták

Holló András, az Alkotmánybíróság helyettes elnöke a testület hétfői teljes ülése elé viszi azt a kérdést, hogy valóban szóba sem jöhet-e elnökjelöltként az az alkotmánybíró, akinek a mandátuma három éven belül lejár - írja a Népszabadság. Az Alkotmánybíróság főtitkára, Pálffy Ilona kedden négy érintett alkotmánybíróról, köztük Hollóról állította, hogy emiatt nem lehetnek elnökök.

Az Alkotmánybíróság elnöke, Németh János július 31-én betölti 70. életévét, így a törvény értelmében megszűnik alkotmánybírósági mandátuma. Németh távozása miatt késő tavasszal az Országgyűlésnek alkotmánybírót kell választania, míg a bíróságnak saját soraiból új elnököt. Az Alkotmánybíróság történetében ez lesz sorrendben a hatodik elnökválasztás. 1990-ben, 1993-ban és 1996-ban Sólyom Lászlót, 1998-ban és 2001-ben Németh Jánost választották meg vezetőjüknek az alkotmánybírák. A korábbi elnökválasztások viszonylag csendben, különösebb indulatok nélkül zajlottak le. A mostani választás a jelek szerint kivétel lesz; úgy tudjuk, rendkívül kiélezettnek ígérkezik a titkos szavazás eredménye.

A közelgő elnökválasztás újdonsága az is, hogy hónapokkal a procedúra előtt, az alkotmánybírósági elnök e heti sajtótájékoztatóján a választással összefüggésben nevek hangoznak el a testület részéről. A lap információi szerint a bíróságon belül is nagy visszhangot váltott ki Pálffy Ilonának, a testület főtitkárának az a keddi kijelentése, amikor újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a jelenlegi testület négy tagja – Bagi István, Holló András, Strausz János és Vasadi Éva – elnökként bizonyosan nem jöhet szóba, mert az elnök mandátuma három évre szól, és az ő megbízatásuk ennél rövidebb időn belül jár le. A főtitkár magyarázatul még azt is hozzáfűzte, hogy a hatályos szabályozás szerint az első ciklusra csak olyan személyt választhatnak meg a testület első emberének, aki kitöltheti a három évet.

Az üggyel kapcsolatban a lap megkereste az egyik érintettet, Holló Andrást, a testület jelenlegi helyettes elnökét, aki csak annyit árult el, hogy a jogértelmezési kérdést az ügyrendi bizottság elnökeként az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése elé viszi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik