Eszerint az MNB mintegy 2,5-3 milliárd euró közötti összeget szánna az intervencióra, akkora összeget, amekkorát 1996 és 2001 között évente költött piaci beavatkozásra.
Az MNB a folyó fizetési mérleg hiány szélesedése miatt arra számít, hogy a forintra gyakorolt nyomás korlátozott lesz, tehát a forint eladással – euró vásárlással járó sterilizálás nem jár majd akkora teherrel.
A CSFB viszont úgy véli, hogy az MNB alábecsüli az esetleges intervenció méreteit és azt a tényt, hogy a forró pénzek beáramlása (és ezzel a forint iránti kereslet), valamint a forintra gyakorolt nyomás jelentős marad. A folyó fizetési mérleg a CSFB szerint nem ad okot aggodalomra.
A CSFB egy nappal azután tette közzé véleményét, hogy a központi bank nem változtatott a 8,5 százalékos irányadó kamatlábon, meglepetést okozva ezzel a közgazdászok körében, akik a forint erőssége miatt kamatmérséklésre számítottak.

„Mindent elvettek tőlem, beleroppantam” – mondta az egykori Fidesz-közeli milliárdos
Töröcskei István sírva tett ma vallomást a bíróságon.