Az EU és az eurózóna várható bővülése miatt az Európai Központi Bank vezetési rendszere is megváltozik -írja a Népszabadság. Jelenleg a tizenkét tagállam mindegyike delegál egy-egy kormányzót az euró jegybankjába, az ország nemzeti bankjának elnökét. Emellett a kormányzó tanácsnak még a hat igazgató is tagja. Az EU bővülése után a testület túlságosan nagyra nőne. A működőképesség érdekében a leendő kormányzó tanácsban rotáció lesz, mégpedig az országok nagysága és gazdasági ereje alapján súlyozva. A nagy államok csoportjába tartozók mindig, a közepes országok gyakran, a kisebbek viszonylag ritkábban adnak majd kormányzót a testületbe. Ráadásul a voksokat is súlyozzák: a Franciaország, Németország, Spanyolország és Olaszország összetételű nagy csoport a tizennyolcból mindig hat, a közepesek csoportja öt, a kicsiké négy állandó szavazattal bír majd. Valószínűleg a nagyok közé kerülhet majd Nagy-Britannia és esetleg Lengyelország, hazánk feltehetően a közepesek csoportjában lesz. Az igazgatóság változatlanul hat taggal működik majd. Az EKB-ban hónapok óta éles vita dúlt minderről. A kisebb államok a nagyok diktatúrájától tartanak, azok pedig attól félnek, hogy a kicsik akadékoskodása miatt a jegybank képtelen lesz eredményesen dolgozni.
Ajánlott videó
- 00:00 Érkezik a Marina City negyedik üteme
- 00:00 Ezt a hét magyar várost keresd fel idén
- 23:42 „Versenyezni, átölelni és felemelni egymást, bármi is legyen az eredmény” – véget ért a téli olimpia
- 21:39 Karácsony: A kormány a gonosz hűbérese lett, ukránok vérével vásárol Magyarországnak szegénységet
- 21:33 Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába szállított áramot
- 21:32 Magyar Hang: A Fidesz nem engedte, hogy honosított sportolók vigyék a magyar zászlót az olimpiai záróünnepségen
- 21:22 Önmagához ment feleségül tíz éve, de mára talált magának másik párt
- 20:51 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.22.
- 20:28 A grönlandiak nem értik, miért küld oda Trump kórházhajót, amikor ők ingyen kapják az egészségügyi ellátást
- 19:59 Kiütötték a hokis fogát az olimpiai döntőben, bosszúból belőtte a győztes gólt
- 19:58 Szabó Kimmel Tamás: A támogatásokat megnyirbálhatják, de a színházat nem lehet elpusztítani vagy kivéreztetni
- 19:48 Betiltották a disznóhúst a színházban, míg a Peppa malacot játsszák
- 19:42 Kovács Gergely: Nincs lelkiismeret-furdalásom, mert elindulunk a választáson
- 19:03 Los Angeles visszavonta a videót, hogy az emberek ne ürítsenek a város buszain
- 18:30 Chris Hemsworth és Mark Ruffalo maguk mögött hagyták a Marvel-univerzumot, hogy egymást kergessék a bűnös Los Angelesben
- 14:28 Döbbenetesen felgyorsult Dubrovniknál a tengerszint emelkedése
- 12:10 Kunhalmi Ágnes: Nekem áll a zászló, mert egyéniben a tiszások és a DK-sok is rám szavaznak
- 19:59 Kiütötték a hokis fogát az olimpiai döntőben, bosszúból belőtte a győztes gólt
- 18:30 Chris Hemsworth és Mark Ruffalo maguk mögött hagyták a Marvel-univerzumot, hogy egymást kergessék a bűnös Los Angelesben
- 14:02 Jöhet, ami még nem volt idén: az év első zivatara
- 20:28 A grönlandiak nem értik, miért küld oda Trump kórházhajót, amikor ők ingyen kapják az egészségügyi ellátást
- 21:39 Karácsony: A kormány a gonosz hűbérese lett, ukránok vérével vásárol Magyarországnak szegénységet
- 12:55 Szijjártó az ezerforintos üzemanyagár veszélyéről beszélt
- 14:21 Jó fejek akartak lenni társukkal a bobosok, kizárták őket érte az olimpiáról
- 19:42 Kovács Gergely: Nincs lelkiismeret-furdalásom, mert elindulunk a választáson
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
